Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
10 MUNKÁLATOK 46. ÉVF. sok1 erre vonatkozólag még határozottabban nyilatkoztak. Ezek szerint a Protestantismus, szellemi belértékét illetőleg, a kereszténység vallási eszményének történelmi alaki megjelenéseitől való alapos megkülömböztetése. Azért a protestáns elvnek hordképessége nagyobb első történelmi kinyomatánál, miután ugyanazon reformatori törekvést, a melyet a régibb Protestantismus a katholikus egyház ellenében érvényesített, most már a keresztényeszme minden történelmileg felmerülő sarj adásai ellenében érvényesíteni kényszerül; és azért a keresztény eszme egyetlen alakulása sem vehet magára isteni látszatot, mert időben lett s mint ilyen a teremtmények törvényeire van bizva; nem szabad pedig az üdvösséget valamely mesterségesen meghatározott dogmától függőnek gondolnunk. Mert hiszen a Protestantismus épen azon van, hogy a kereszténység valódi lényegét meglelje, és a megváltás vallását minél tökéletesebben megismerje. így a kereszténység eszméje és annak megjelenése közötti kiilömbözet a Protestantismus azon védve, a mely mélyebb vallásos tartalmát biztosítja és azt minden megzavarás ellen megvédi. Az ó-orthodoxok azon véleményével,jmely a fönnebb említett szigorú inspiratio elmélet alapján a szentirást tartá egyedüli hitszabálynak, szükségképen szakítani kellett s ez a hit épületének alapjában való megrenditését voná maga után. Ezen tarthatlannak ismert elv1 2 * * föladásának gyümölcse a tekintélyen alapuló régi protestáns vallásról és annak tartalmáról való lemondás volt, mely magát a kereszténység lényegét is veszélyeztette. Ha a liberális Protestantismus szóvivőinek hiszünk, a keresztény alap és sarkalatos igazságok ezen általános feladása és azoknak csupán történelmi idomulása a Protestantismus fejlődésének szükséges phasisa, és az alaki elv szorosan protestánssá való átalakulásának átmeneti pontja volt.8 A'í mint láttuk, a diiledező háznak lebontása után, melyben az újabb nemzedék már biztos lakóhelyet nem talált, annak végrevalahára 1 Lipsius A., Dogmatik der evang.-protest. Kirche|1876. 123 1. 2 Maga Tholuck, Rothe, Kahnis, Luthardt is feladták az inspirálóról szóló tant. V. ö. Luthardt, Compendium der Dogmatik. 233 L Biedermann f. i. m. 133. 1.