Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

AZ ALAKI ELV A PBOTESTANTISMUSBAN. 11 szükségessé vált lerombolása után tehát egy uj erősebb épületet helyeznek kilátásba; ennek felépítéséig minden esetre csak ideiglenes kunyhókban kell laknunk, a melyeket az értelmi kritika a keresztény vallás tanának romjaiból tákolt össze. Ennek fejében azt Ígérgetik, hogy jövendőben a vallásos ön­tudat annál erősebb várát láthatjuk majd, a melyet lakhatóbbá tehetünk, mint a régi vallás góth csarnokait. Csak azután ne legyen belőle kártya vár! Az új hittudományt a dogmatico- historicus fejlődés összes tapasztalataira akarják alapítani, a mely azután a jelenkor követelményeinek is a legtökéleteseb­ben megfelelne. Ezt pedig az által vélik elérni, ha a dogma­tikus előadás, a melyet az időnkénti ismeret fokhoz mért tu­dományos kifejezés1 képez, a vallási tapasztalás tényeivel és minden »egyebütt kipróbált tapasztalással« összhangzásban van. Nincs azért sehol a betűkhöz kötve; mert ez a bibli­kus előadás alakjainak az általok történelmileg kifeje­zett tartalommal való azonosítása volna. S azért inkább az a feladata, hogy a történelemben mutatkozó vallási öntudatot tudományosan fogja föl és fejezze ki. A modern szemléleti hittudomány ezzel Schleiermacheren és az egész egyeztető hittudományon túl egy lépéssel előbbre haladt. Nem szorítkozik csupán a vallási öntudat tényeinek leírására, mint az tette volt, nem is elégszik meg azzal, hogy azokat mint egységes egészet a neki alapul szolgáló vallásos elvekből kifejtse: hanem arra is törekszik, hogy azt egy sa­játságaiban zárt világnézlet összhangjába helyezze be, hogy ez által indirekte bebizonyítsa az előtérbe tolt vallási alap­nézetnek nemcsak subjectiv, hanem egyszersmind objectiv és általános érvényességét. Magától érthető, hogy a dogmákat ily módon gyökeresen át kell alakítani; lényeges vallási tartalmuk ez által azonban csak tisztul, és ennek alap­ján mélyebben és helyesebben fogjuk föl a kereszténység tu- lajdonképeni lényegét, mint ez az apostoli korszakban vagy a későbbi századokban történt (!) Csak akkor, hogyha a ke­resztény vallásos elvet, a mely újdonság gyanánt Jézus sze­1 Lipsius f. i. h. 154 1.

Next

/
Thumbnails
Contents