Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
Az egyh. költészet időszaka
KATII. VALLÁSOS KÖLTÉSZETÜNK A JELEN SZAZADBAN. 367 gatja, önmagát azalatt a gonosz lélek incselkedései el ne tántorítsák, gyarlósága tudatában esengve fordul az Üdvözítőhöz, hogy szent kegyelmével támogassa a kisértet ostromainak kitett lelkét (Jézus segits! Jézus szivéhez), hogy örökre az ö hive maradjon (Nem-hagylak el) s Isten sze- retetétől semminemű csábítás el ne szakasztkassa (Istenem szeretlek.) A fiúi szeretet aranyláncza fűzi őt a Boldogságos Szűz- höz, ki iránt a legtisztább érzelmek heve tiizesiti szivét. E lángoló szeretet nála a legszebb alakban nyer kifejezést: „Hogyha a csillag százezerén Volna hatalmam, akkor az éj Titkos azúrján drága neved Fénye bűvölne mindeneket! Mért nem nap a szivem, hogy sugarát Hajnali pirha merítve, dalát Föl az egekre Írva, Neked Vallana égő érzeteket!?“ (Mária neve). S minthogy erre természetének végessége miatt nem képes, más módon bizonyítja be a Szűzanya iránti forró sze- retetét. Lelkesült magasztalással zengi a Szeplőtelen Szűz dicséretét (Üdvözlégy Mária, Szeplőtelen), ő hozzá siet testi és lelki szükségeiben (Hozzád jövünk Istennek Anyja), ő tőle kéri fájdalmának enyhítését (Szomorúak vigasztalója), az ő anyai pártfogásában bízik és reménykedik, hogy honunk szomorú helyzete egykor jobbra fordul. Minden szava egy-egy forró sóhaj: „Miként sziget a tengerárban, Melyet vulkáni tűz emészt, — ügy roskadunk a népdagályban, Önnön szivünkben hordva vészt... Borítsd reánk a kegy palástját, A pártviszálynak oltsd ki lángját ! Minden reményünk csak te vagy, Szent Szűz, Anyánk, oh el ne hagyj !“ (A magyarok Nagyasszonyához).
