Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

A N. K. ÍROD. FŐBB EPOSZI ALK., JELESÜL A DREIZEIl KUNDEN. 151

csendét. Elmar csak Hildegundára gondol; berohan az égő lakba s kimenti onnét Hildegundát. Bodó hideg udvariassággal köszöni meg neki leánya megmentését. — De Gero ördögi tervét tovább folytatja s gonosz elvetemültségében azzal vádolja Elmárt, hogy ő gyújtotta fel a házat. Elmár rettenetesen feldühödik e gálád rágalomra. Geróra akar rohanni, de nem teszi, megvetéssel tekint reá és ott hagyja s eltűnik az erdő süni bokrai közt.

Elmar mass den Königsboten Stumm mit feuerheissen Blicken,

Stürzte vor und stand — und wandte Ihm verachtungsvoll den Bücken.-----------------------------müde, müde

Schritt er durch des Waldes Schweigen. (VII. é.)

Azután felkeresi Swanahíldát, hogy elpanaszolja előtte baját, hogy feltárja előtte szive érzelmeit, azt a kettős harczot, melyet a gyűlölet és szeretet viv benne.

In meiner Seele Hadern zornig Hass und Liehe.

Sprechen muss ich oder sterben !

Was ich lange stumm getragen,

Einem muss ich’s und von Allen Dir nur, Mutter, kann ich’s klagen.

Gib mir Bath, du weise Wala,

Kluge Idis, hilf dem Kranken ;

Die ich lieh’ ist eine Christin,

Und die Tochter eines Franken ! (VIII. é.)

A drúda feláll s lelke keserűségében szól Elmárhoz : Menj szerencsétlen Elmár, te el vagy veszve.

Auf des Waldes düstren Pfaden,

Tritt das Schicksal dir entgegen!

Elmár elment. A drúda jóslata csakhamar beteljesedett. Alig haladt néhány lépésnyire és az erdő bokra megzörren, s a fűből nyíl hatol mellébe. Elmár a hely felé rohan, honnan a, nyíl