Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

MUNKÁLATOK 46. ÉV F.

150

dik Elmárhoz, a deli szász ifjúhoz. Geró hoszút forral. Lakoma alatt egyre meg egyre csipős gúnynyal illeti Elmárt. Lóliús evőnek nevezi őt.

Zischelnd sprach er : Stolzer Pranke Trau, du hist ein Rossfleischesser... !

aztán a szászok isteneit, királyát teszi nevetségessé, ostobáknak állítja őket,

Gero rief : den Sachsen Göttern Dienen, ist so dumm als eitel ;

Ist ihr König doch ein blinder Bettelmann mit kahlem Scheitel

Elmár mind e sarcasmusokra higgadt méltósággal felel. Geró tovább megy. Esztelennek nevezi Elmárt s mégis minthogy — mondja gúnyosan — az esztelen sokszor mond okosat, tanácsot kér tőle.

Weiter spöttelte der Pranke,

Deine Klugheit möcht ich preisen,

Gib mir Rath, der Mund des Thoren Redet oft das Wort des Weisen.

Elmár megtartja komolyságát. De midőn Geró, anyjának emlékét kezdi sértegetni, Elmárban a fiúi szent kegyelet mélyen megsértődik.

— „Palsche Zunge Brauste Elmar, sprich nicht weiter.

— sonst mit diesem Schwerte Schlag ich dich zu Grund und Boden,

Helfe mir der starke Donar,

Helfe mir der alte Woden !“

Halálcsend lesz a teremben ; Boda Elmárt a vendégjog megsértőjének tartja s kiutasítja házából, és Elmár elhagyja a termet.

Lelke fájdalmának óriás súlyától lenyomva Elmár az éj sötétében, sebzetten bolyong az erdőben. És amint bolyongása közt ismét Bodinkthorpe közelébe jut, megrettenve veszi észre, hogy a ház lángokban áll. Rémitő sikoj, lárma töri meg az éj