Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

60

MUNKÁLATOK 45. ÚVF.

segítség gyanánt és rajtok kívül ezt a segítséget senki ily fokban el nem nyeri s nincs is senkinek ily joga reá. És ez nemcsak a gyermekkor első, könnyen kormányozható éveire szól, hanem az ifjúság életének legnehezebb szakaira is, a mint ezt be fogom bizonyítani.

De ismételten ki kell jelentenem, hogy mindezeknél mélyen meg kell fontolni azokat a kötelességeket, melyeket a fenséges, az Istentől nyert küldetés ró a szülőkre, össze kell szednie az embernek magát s megtisztítania minden világi dolgoktól, melyek nem elkerülhetetlenül szükségesek s a kötelességek teljesítésében hátráltatnák. Nem kívánom, hogy a szülők egészen szakítsanak a világgal, de legalább is annyira, hogy ez őket semmiben vissza ne tartsa, mit gyermekeik nevelése tőlük megkíván. A puszta semmiért senki sem lett családatyává és családanyává: azelőtt szabadok voltak, de most már nem azok.

Csupán csak a szegénység, vagy a mindennapi munka, melylyel a szülők a család kenyerét megkeresik, menthetik fel őket attól, hogy gyermekeiket maguk neveljék; de ez esetre az óvó- és más gyermeknevelő - intézeteknek úgy kellene be- rendeztetniök, hogy ezek által a szülök ne lennének teljesen eltávolítva gyermekeik nevelésétől, mert szomorú jótétemény volna az, mely ily következményeket vonna maga után.

A mi pedig a gazdagokat és azokat illeti, kiknek társadalmi állásuk nem foglalja le minden idejüket, s kiknek alig vannak más kötelességeik, mint az úgynevezett társadalmi kötelességek, azoknak nem szűnöm meg ismételni, hogy mindenekelőtt az elmellőzlietetlen szülői kötelességeknek tartoznak magukat szentelni és szükség esetén azokért fel is áldozni.

Ezek a szülök talán még nagyon üatalok? Talán még csak húsz, huszonöt évesek? ez nem mentség; gazdagok, magas állásúak, házok látogatott, az emberek a világba szólítják őket: ez sem mentség. Ők már nem szabadok, hogy a világ hívását követhetnék, vagy legalább is az időből és a gondból, melyre gyermekeik tartanak számot, többé nem áldozhatnak fel semmit.