Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában
A ZSIDÓK HÁZASSÁGA. 243 ráználkodását ;*) ezen házasságból három gyermek születik. Ezeknek képletes leírása által az Ur tudtára adta népének, hogy ö (a nép)az a házasságtörő feleség, és a három gyermek a házasságtörés által jelzett Istentől való elszakadásnak háromféle gyümölcse. Azután parancsolja a házasságtörés szülötteinek, hogy maguk hozzanak Ítéletet parázna anyjukról;2) azaz Reinke szerint:3) „fogjátok, vegyétek kérdőre anyátokat, figyelmeztessétek öt, hogy megjavuljon, mert különben veletek együtt tönkre fog jutni.“ Azután következőképen folytatja az TJr: „mert ö nem feleségem, és én nem vagyok férje;4) vesse el paráznaságait orczája elöl és házasságtöréseit emlői közöl, hogy mezítelenre ne vetköztessem őt5 6) és ne tegyem olyanná, mint születése napján volt“).... Az ő fiain sem könyörülök mert paráznaságnak fiai.“7) Valamint tehát az Úr elfordult a tőle elpártolt választott néptől és mindaddig vissza nem fogadta, míg bűnbánatot tartva meg nem javult, és végtére is meg- átalkodottsága miatt egészen eltaszítá magától: ép úgy az akkori házasság, melyről a fennebb ecsetelt képek vétettek felbontatott, illetőleg a házasfelek elválhattak és, ha az elbocsátott feleség új házasságra nem lépett, előbbi férjéhez visz- szajöhetett. — De a miket ezután mond az Úr: „Es magamnak eljegyezlek téged mindörökre, eljegyezlek igazságban és ítéletben, irgalomban és könyörületben. Es hittel jegyezlek el téged magamnak és megtudod, hogy én vagyok az Úr.“8) ') Oz. 2. 7. 3) Oz. 2. 2. 3) Reinke die Mess. Weissagungen III. Hoseas 2. 4—24. 96 1. berbernél Giessenben 1861. 4) Jakve eddig úgy gondoskodott népéről, miként a férj nejéről. 5) Mezítelenre vetközteti, midőn ruházatáról megszűnik gondoskodni ; a ruházatról, élelemről való gondoskodás megtagadása a házasság felbontását, a nö eltávolítását jelentette. 6) A választott nép születésének napja Egyiptomban volt, mielőtt t. i. néppé vált és mint ilyen az Ígéret földjének elfoglalására elindult. ’) Oz. 2. 2. s. k. 3) U. o. 2. 19—20. 16*