Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában
204 MUNKÁLATOK 45. ÉVF. Ezeket összefoglalva röviden azt mondhatjuk, hogy Jákob a körülmények ilyetén csoportosulása folytán esett a többnejü- ség tévedésébe, de azt czéljához képest egyedül az igaz Isten tisztelőinek, a választott nép tagjainak szaporítására használta. Ha tehát az ősatyák korszakát, mely a következőnek alapját képezi, ismétlésül egy-két szóval jellemezni akarjuk, akkor minden tartózkodás nélkül kimondhatjuk, hogy az egy- nejüség, mint az Istentől rendelt házassági intézménynek, egyik kelléke mindenkor az őt megillető tiszteletben részesült, mert, habár két vagy többnejüséget is találunk, ezt a pátriárkák sohasem kötötték más czélból, mint hogy a választott nép szaporítása által az igaz Isten tiszteletét fentartsák s annak tisztelőit szaporítsák.1) A törvényhozás kora. A választott nép négyszáza- dos megpróbáltatása alatt, az ősatyáknak tett Ígéretekhez híven, nemcsak hogy nem fogyott meg, hanem még üldöztetésében is folyton növekedett, úgy hogy elérkezett azon idő, midőn lerázva a szolgaság jármát, mint önnálló nemzet, az Ígéret földjét birtokába vehette. De mielőtt Izrael fiai az atyáiknak annyiszor Ígért földet birtokukba vették, az Úr Isten különös kegyelemben részesíté őket, hogy annak segítségével az Ígért Üdvözítő elfogadására annál tökéletesebben előkészüljenek. Ö maga vállalkozik közvetlen vezetésökre, kormányzásukra ; e végből törvényeket hirdet nekik, és az Ábrahámmal kötött szövetséget megújítja. Ezen szövetség alapján egyrészről a Mózes által kihirdetett törvények megtartásának kötelezettségét rója a népre, isteni áldását Ígérvén a törvények megtartóinak, azok megszegőit pedig átkával sújtván2) : másrészről pedig az atyáknak tett Ígéreteket újból megerősíti, azokat újakkal neveli, hogy t. i. a válasz- * *) ’) „Prolis gratia patres sanctos ex Abraham et ante Abraham, quibus Deus, quod ei placuerint, perhibet testimonium, usos fuisse conjugibus, neminem oportet dubitare Christianum, quando quibusdam etiam singulis plures habere concessum est. ubi ratio fuit prolis multiplicandae, non variandae appetitio voluptatis.“ S. Aug. De Nuptiis et Concup. 1. I. c. 8. *) Móz. IV. 23, 40 ; 8. 11—20; 11. 1 s köv.
