Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában
A ZSIDÓK HÁZASSÁGA. 197 ledkezvén arról, hogy miután gonoszságuk már az egekig ért és nevök az Úr előtt utálat tárgyává lett : a megérdem- lett büntetést sem fogják kikerülhetni ! És csakugyan, kik a test vágyainak, a fajtalan kívánságoknak teli marokkal szórták a testiség biizliödt eledelét, a lelket éltető s az örök életre tápláló ételt pedig, az egy, szent, mindenható Isten ismeretét, imádását elhanyagolták, és az általa adott természeti törvényeket semmibe sem vették : ezek mind nemcsak tetteik méltó büntetését vették t. i. nyelvökben megzavarodtak, hanem a megváltásra való positiv előkészítéstől is elesvén, önmagukra hagyattak. Ebből következtethetjük, hogy milyen volt azon korszakban a házasság egységének állapota. Ábrahámmal uj korszak kezdődik az isteni üdvmunká- lás folyamában. Minthogy t. i. az önmagára maradt emberiség magától el nem készült volna a Megváltó elfogadására, a nagyirgalmn Isten pedig a megígért megváltást valósítani akarta, azért e czélra egy népet szemelt ki, melynek valláserkölcsi előkészítését közvetlenül s természetfölötti módon Ő maga eszközölte, hogy így, ha majd az idők telje elérkezik, az e népből született Megváltó nemcsak a közvetlenül előkészített választott népet, hanem az egész emberiséget, mely az előbbeni által közvetve elegendő módot nyert az előkészülésre1), a bűn átkától megszabadítsa. A választott nép ősatyja Ábrahám, a Sem nemzetségből származó s az igaz Istent imádó pátriárka volt,2) a tőle származott nép pedig a zsidó, héber nemzet. ’) „Lévén (az Isten) ura az égnek és a földnek, nem átallott urok- nak (t. i. zsidókénak) hivatni, hogy ez által a többi nemzeteket versenyre indítsa, hogy a zsidók boldogságát megismerve, minden ember az igaz Isten tiszteletére térjen.“ Róm. Káté. III. r. 1. f. 7. k. 2) „Der Glaube an den Einen wahren Gott habe sich bei Abraham als Erbgut aus der Vorzeit erhalten, es ist daher falsch, wenn die jüd. Theologen ihn auf dem Wege des Nachdenker den Götzendienst überwinden und zum Glauben an Gott kommen lassen.“ P. Scholz. Handbuch der Theologie des alten Bundes im Lichte des Neuen. §. 10. Abraham 3. Re-