Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában

194

MUNKÁLATOK 45. ÉYF.

(Ádáinnak — a férfinak) egyedül lenn, teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt.“ „Bizonyára segítőket mond, — írja Tertullián — ha őt (a férfit) több nőhöz kötötte volna.“1)

c) Ezt fejezi ki a Szentlélek által sugallt Ádám is, midőn monda: „Annakokáért elhagyja ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy testben.“2)

d) Ezen szavakat ismétli Krisztus Urunk és így az uj-szövet- ség világosságával világítja meg a bűn uralma alatt elhomályosult természeti erkölcstörvényt.3) e) Az egyneműséget követeli továbbá a házasság rendeltetése, parancsolja azt maga a józan ész. A házasfeleknek ugyanis elmellözhetetlen kötelességök egymást kölcsönösen s gyermekeiket közösen rendeltetésök utján vezérelni, de ezt csak akkor érhetik el, ha magukat testestől-lelkestől egymásnak átadva, egy szív- s egy lélekkel bírnak. Kölcsönös s teljes önátadásról azonban csak ott lehet szó, a hol egy férfi egy nőnek s viszont egy nő egy férfinak adja át magát.4) f) Innen van, hogy mindazon pogány nemzetek, melyek a világtörténelem tanúsága szerint a szellemi és anyagi virágzás nem épen megvetendő magaslatára emelkedtek, az egynejüséget, — mint az állami, ille') Unam foeminam masculo Deus finxit, una costa ejus decerpta e utique ex pluribus. Sed et praefatione ipsius operis. Non est, inquit, bonum homini solum eum esse : faciamus adjutorium illi. Adjutores enim dixisset, si pluribus eum destinasse t. Adjecit et legem de futuro. Siquidem prophetice dictum est: Et erunt duo in unam carnem, non tres neque plures. Ceterum jam non duo, si plures. Stetit lex. Denique perseveravit unio conjugii in auctoribus generis ad finem usque, non quia non erant foeminae aliae, sed quia ideo non erant, ne primitiae generis duplici matrimonio contaminarentur. Alioquin si Deus voluisset esse, et potuisset. Certe de filiarum suarum numerositate sumpsisset, non minus ex ossibus et ex carne sua habens Evam, si hoc pie fieret. TertuL De mon nogamia. c. 4.

2) Móz. I. 2. 24.

3) Mát 19. 4—6.

4) „Illud praecipue videtur esse de jure naturali, quod homini in institutione humanae naturae inditum est. Sed quod sit una unius, in ipsa institutione humanae naturae est ei inditum, ut patet (Moz. I. 24) : „Erunt duo in carne una.“ Ergo est de lege naturae. Summae Supplem. q. 65. a. 1. 6.