Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
3. Sz. Jeromos levele Algasiashoz
184 MUNKÁLATOK 45. ÉYF. házban, akként mutatván magát, mintha ő volna Krisztus és az Isten fia. Hacsak előbb a római birodalom szét nem züllött és meg nem érkezett az Antikrisztus, nem jön el Krisztus Urunk, ki azért jön el, hogy megsemmisítse az Antikrisztust. Emlékezzetek vissza, hogy azt, mit most levélben írok, elmondtam már élőszóval is, midőn nálatok valók; azt mondtam ugyanis, hogy Krisztus el nem jő, hacsak az Antikrisztus meg nem előzi. „És most tudjátok, mi tartóztatja őt, mígnem megjelenhet az ő idejében“, x) azaz jól tudjátok, miért nem jöhet még most el az Antikrisztus. Nem akarja * 2 3) nyíltan kimondani a római birodalom bukását, mivel annak császárai azt örökké tartónak hiszik. Ez az oka, hogy a Jelenések könyvében 8) is a bíborba öltözött parázna asszony homlokára a káromlás szava van írva, azaz „örök Róma,“ mert, ha sz. Pál nyíltan kimondta volna, hogy nem jön az Antikrisztus, míg a római birodalom meg nem bukott, könnyű alkalom nyílt volna a keleti egyház üldözésére. E szavak pedig: „Mert a gonoszság titka már munkálkodik; csakhogy a ki most tartóztatja, tartsa vissza, míglen kivettetik és akkor megjelenik ama gonosz,“ 4) azt jelentik, hogy ama sok gonoszság és bűn, melylyel 5 *) Néró, a legbecstelenebb császár, a világot elárasztja, előkészítője az AntiCyrill, 15. catecli, és Damascen 4. k. 28. fej. és még mások. Jeromossal megegyezik Theophylactus mondván: „Nemcsak egyedül a jeruzsálemi templomban, hanem ezenfelül az egyházban és az Isten minden templomában.“ ') II. Tessz. 2. 0. 2) Aranyszájú sz. János liasonlókép szól: „a római birodalomról azt mondá, bizonynyal le fog győzetni, de ezt egyelőre beburkolva monda: Mert nem akara ellenségeket előidézni maga körül, és fölösleges veszélyeket.“ És sz. Ágoston 20. k. „De Civit. Dei 19. fej. 3. sz. alatt így ír : „Némelyek azt hiszik, hogy Pál apostol nem akará ezt nyiltan írni, hogy azon színben ne tűnjék fel, mintha a római birodalomnak rosszat kívánna, holott azt örökkétartónak reményiették. 3) Jel. k. 15. 5. 4) II. Tessz. 7 és köv. ä) V. ö. a Dánielhez írt magyarázatok XI. kötetét, hol „Sokan — úgymond — a mieink közül azt hiszik, hogy kegyetlenségének és gonosz-