Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

3. Sz. Jeromos levele Algasiashoz

SZ. JEROMOS LEVELE ALGASIASHOZ. 183 tik az ő választottéit a négy szélről az egek végétől azok határáig.“J) Majd megint így szól a zsidókhoz az Antikrisztusról: „Én atyám nevében jöttem és nem fogadtatok be engem, ha más a maga nevében jő, azt befogadjátok.“ * 2) A tesszaloni- aiak lelkeit tellát vagy a félreértett levél, vagy valamely költött kinyilatkoztatás, mely az alvókra csalékony álomkép gya­nánt hatott, vagy azoknak téves következtetése zavarta fel, kik Izaiás, Dániel, és az evangéliumoknak az Antikrisztusról szóló jövendöléseit azon időben heteiteknek magyarázták s azon várakozásban voltak, mintha Krisztus az ő fenségében akkor lett volna már eljövendő. E balvéleménynek akarja az apostol elejét venni előadván azokat, mik az Antikrisztust meg fogják előzni, hogy mikor látják, hogy mindezek meg történnek, felismerjék az Antikrisztus megérkezését, ki a bűn embere, a kárhozat fia, s ki mindazzal ellenkezik, minden el­len feltámad, a mi Istennek neveztetik és tiszteltetik, úgy, hogy az Isten templomában ül. Először az elszakadásnak kell jönnie, azaz a görög szerint az xmazxdx-nak, hogy min­den nemzet, mely a római birodalomhoz tartozik, elpártoljon attól és kinyilvánittassék, azaz megjelenjék az, kit a próféták szavai hirdetnek, a hűn embere, ki minden bűnnek forrása, és a kárhozat, azaz az ördög fia; 3 4) mert ő, ki Krisztusnak ellensége, mindenek kárhozata és azért mondatik Antikrisz- tusnak : és feltámad minden ellen, mi Istennek mondatik, hogy minden vallást lábbal taposson, akár legyen ez a pogányok isteneinek tisztelete, vagy az igaz vallás: és ülni fog az Is­ten templomában és pedig vagy Jeruzsálemben (mint néme- melyek vélik *), vagy (mint valószínűbbnek tartjuk) az egy­*) Mát. 24. 23 és köv. 2) Jan. 5. 43. 8) A Dánielhez írt magyarázat 7. fej. ez áll: „Nem azt tartjuk né­melyek véleménye szerint, hogy maga lesz az ördög, vagy valamely go­nosz szellem, de igenis azt, hogy ember lesz, kiben a sátán testileg fog­lakozni.“ 4) Ezek közé tartozik az ifjabb, vagyis thebai Hyppolit „Orat. de consum. mundi“ czimű művében 25. szám alatt; úgy szintén jeruzsálemi

Next

/
Thumbnails
Contents