Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

12. A szécsényi gyülés kora, vallásügyi viszonyainak rövid ismertetése

391 lalás után végmaradványúl reánk maradt!1) Különösen Platthy Sándor heveskedett Bercsényivel szemben, ki, maga is tűzről pattant ember lévén, azt kérdezi: Mit! ti jogot merészeltek formálni azon templomokhoz, me- lyeket katholikusok építettek ? És hadi érdemeiteket hánytorgatjátok, még pedig velem szemben, ki minden pillanatban kimutathatom, hogy a hadisereg nagy része katholikusokból áll ? Ezt valóságos szóharcz követte. A protestánsok merészek voltak, mert Okolicsányi Pál ismét a császár jóindulatával kecsegtette őket. Egye- sek még a fenyegetésektől sem riadtak vissza, minek következtében Bercsényi s mások is a gyűlés fölosz- látását indítványozták. De a protestánsok mindent a gyűléstől várva, kétségbeesetten küzdöttek a föloszla- tás ellen. Platthy, lutheránus szónok, azt vetette a tá- bornok szemére, hogy a protestánsokat örökös halo- gatással akarja ámítani s mindig csak a katholikusok-, kivált pedig a főpapoknak kedvez az ő rovásukra. Bér- csényi ilyesmit nem tűrhetett, hevesen fölpattanva kér- dezé a szónoktól, tudja-e, kivel beszél ? ״Igen is tudom, — volt a felelet — az összes országgal az evangeliku- sok összeségének nevében; tehát jogom van, ha a szükség kívánja, éles szavakat is használni2). Azonban az ily személyeskedések soha sem vezet- tek volna eredményre; azért tehát Rákóczy néhány főurral egyetemben mindent megkisérlett a nyugalom helyreállítása végett. A katholikusok, bízva a fejede- lem őszinte vallásosságában, megnyugodtak ugyan; de a protestánsok ezután sem szűntek meg folyton sugdozni, sóhajtozni és panaszkodni, úgy hogy a feje- delem türelmét nem egyszer tették próbakőre. Kép- zelhetni, mily óriási nehézségekkel kelle a fejedelem nek e bonyolódott viszonyok közt megküzdenie Mind a két félnek eleget kellett tennie. Az ingatag lelkű pro­נ) V. ö. Szalay V. 281. s) Csécsi János Acta convent. Széch.

Next

/
Thumbnails
Contents