Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)
11. Egy ravatalnál
366 Legalább addig is nyomora feledve Míg ott bolyongva jár a fáradt képzelet. De im* jő valaki ... és ő kér epedve Isten szent nevében egy falat kenyeret. Nyomora közepett rátalál a részvét, S megkérdezi tőle: ״Ki vagy boldogtalan? Mutasd meg a sebet, mely lelked vérezi? Mond el életednek, mily szörnyű titka van ? Talán segíthetek ! sebed beköthetem.“ ״Köszönet, köszönet — hangzik a felelet — Megszoktam a nyomort ... de halld, sir gyermekem, Isten szent nevében egy falat kenyeret. Könnyező szemekkel jő a részvét hozzá És megszólítja őt: ״Add nékem magzatod.״ Én gondját viselem, fölnevelem s nevet Adok neki, mit a koldus nem adhatott.“ ״Köszönöm ! köszönöm ! nem adom gyermekem ; Mert ha te elviszed, majd ő is elfeled. Én adtam életét én el is tengetem.״. . . Isten szent nevében egy falat kenyeret. * * * Ekként bolyonganak faluról, falura, Nyomorban gazdagon s nem válnak el soha. Idegen kapuban húzzák meg magukat, Az ínség fiának nincsen más otthona. De nem lesz mindig igy: egy téli éjjelen Majd eljő a vihar és mindent eltemet. Fölhangzik aj álcán az a bús ״requiem“ Akkor találnak ők nyugalmas nyughelyét. Egy ravatalnál. Minő kihalt, mily puszta ez a lak ? Hol egykor oly vig zaj, öröm vala ! Mintha éreznék maguk e falak, Hogy halva e ház nyájas angyala !
