Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

III. A forradalom és az állami oktatás-monopolium

62

kétfélék valának : a tulajdonképeni állatni ösztöndíjak, egészen a belügyminiszter kezeiben voltak, és minden vizsgálat nélkül a katonatisztek és hivatalnokok fiainak, nemkülönben az úgynevezett dámák és magas állású egyének törvénytelen gyermekeinek adományoztattak ; az ösztöndíjak másik neme vizsgálat alapján, a mi azonban inkább csak formalitás volt, alsóbb rendű hivatalnokok gyermekeinek adományoztatott. Minden lyceum 150 ösz- töndijra tarthatott igényt; mindazáltal, pl. Orleansban, az is megtörtént, hogy a történelem egyik tanára, kinek 3000 frank fizetése volt, 2 hallgató előtt tartott előadást, és ezek közül is az egyik 66 éves auditor benevolus volt.

Hogy ily körülmények között a nyilvános intézetekben milyen volt az ifjúság oktatása és nevelése, könnyen elképzelhető. A tanárok legnagyobbrészt még a forradalom és istentelenség iskoláiból kerültek ki, és mivel vallási, vagy inkább vallástalan elveikkel senki sem törődött, bátran átültethették azokat az ifjúság szivébe is, és a tanintézeteket a hitetlenség valóságos iskoláivá alakították át. Igaz ugyan, hogy voltak tanfelügyelők az academiákban és a lyceumokban ; de ezek, ha az iskolák anyagi és pénzügyei rendben voltak, a legfényesebb jelentéseket nyújtották be az oktatásrendszer eredményeiről. A mi pedig a vallástanítást illeti, erre nézve az 1808. márc. 17-iki rendelet 38. pontja így hangzik: „Az egyetem minden iskolája a következő oktatási elveket fogja elfogadni : 1) A kath. vallás parancsai (tehát nem egyszersmind hittételei). 2) Hű engedelmesség a császári monarchia iránt, mely a nép jólétét óhajtja, és a napóleoni dynastia iránt, mely Franciaország egységét védi. 3) Az alkotmány által elfogadott szabadelvű eszmék.“ A mint látjuk, Napoleon saját vallását az alattvalókra is rá akarta erőszakolni.

Különben az eddig mondottak csupán egyik oldalát tárják fel a veszélynek, melyet az Isten nélküli