Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)
II. Az oktatásszabadság a francia forradalomig
38 nyatlás kora volt. Hogyan Ítélt volna azonban a komoly római történetíró , ha nem egyedül a természetes ész, hanem egyúttal a keresztény kinyilatkoztatás világánál kellett volna ecsetelnie a mai nevelés és iskola állapotát. Az ös római birodalom romba dőlvén, a régi műveltséget is romjai alá temette ; a történelemben új népek, új birodalmak kerültek felszínre és ezek közt alig hogy bevégezte a kereszténység a pogányság ellen vívott véres harcát, azonnal látjuk az egyház tanító elemét munkálkodni. Mialatt az egyház keleten Alexandriában és Antiochiában már a második században a pogány iskolák mellett kitűnő iskolákat alapított: addig nyugaton a népvándorlás viharainak lecsillapultá- val még nagyobb feladat várt reá; nemcsak arról volt szó, hogy a pogány barbárokat keresztény népekké nevelje, hanem hogy közöttük a tudományokat is ápolja, vagyis a pogány műveltség romjain új keresztény műveltséget emeljen : több mint egy évezreden át voltak a papság és az e korban keletkezett szerzetesrendek a nyugati műveltségnek majdnem egyedüli képviselői. Nem feladatunk, hogy a középkori oktatás történetét, habár rövid vonásokban is, ismertessük , csupán csak rámutatni akarunk az egyház és állam által tiszteletben tartott oktatásszabadságra, melynek határait maga az isteni törvény jelelte ki és érinteni akarjuk ezen szabadság nagyszerű eredményeit oly téren, melyet a modern állam kizárólagos tulajdonának szeretne tekinteni. Az egyház már kezdettől fogva úgy tekintette magát, mint a hit- és erkölcsi igazságok egész összegének egyedüli, jogos és Istentől rendelt tanítóját, megőrzőjét és hirdetőjét, mely igazságokat Isten legutóbb egész teljességökben és tökéletességűkben saját egyszülött Fia által nyilatkoztatott ki az embereknek. E téren az egyház azt kívánta, hogy az emberi ész előtte meghódoljon és határozottan visszautasított minden közvetlen
