Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)
V. Küzdelem az oktatásszabadság ellen
iog lat alakult, melyek közt nevezetesebbek voltak a „N a- tional Society“ és a „Britisch and Foreign School Society;“ az első különösen a szegények nevelését az államvallás elvei alapján tűzte ki célul, tehát vallási természetű volt, mig az utóbbi oly keresztény iskolát akart, mely bármily felekezetű gyermek számára nyitva álljon, azért minden valláskülönbséget hallgatással mellőzött és a jegyzetek nélküli bibliát fogadta el tankönyvül. Természetesen a katholikusok jó lelkiismerettel egyik társulat iskoláiba sem küldhették gyermekeiket. Erre 1833-ban Brougham és Russel lordok azon indítványnyal léptek föl a parlamentben, hogy az állam 20.000 font sterlinget bocsásson az említett két társulat szabad rendelkezésére a nélkül, hogy a kormány a pénz hova fordítását ellenőrizné. Ez volt az angol kormány első lépése, melylyel az oktatásügybe avatkozott: 40 év múlva már a „Times“ (1873. dec. 24.) jelentése szerint bizonyos Shine Vilmos a londoni iskolatanács vádja alapján Greenwichben a törvényszék elé idéztetett, mert fiait 18 hónapon át nem küldte iskolába.x) Nemsokára az összeg megszavazása után ugyanis óhajtották volna tudni, hova fordíttatik a pénz, tehát Brougham lord azt indítványozta, hogy a kormányban egy külön iskola-bizottság állittassék föl, melyre a parlament által iskolai célokra megszavazott összeg bizas- sék. A bizottság (Commitee on Education) 1839- ben 30.000 font sterlinggel kezdette meg működését, mely legelőször is iskolák és tanítóképezdék fölállítáx) 1876. junius 19-én határozta el az alsóház túlnyomó többséggel, hogy az iskolakényszer felé egy további lépést fog tenni; ezzel szemben a következő napon, a westminsteri érseki megye iskolaalapjának egyetemes gyűlése Manning bibornok-érsek elnöklete alatt azon határozatot hozta, „hogy Anglia jólétére nézve életkérdés, hogy a keresztény nevelés és a szülők szabadsága sértetlenül megóvassék és hyago szülők szabadon választhassák gyermekeik számára az iskolát.“ Lásd a bécsi „Vaterland“ mellékletét 205. sz. 1876. julius 27.