Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
IV. Az anyagelviség tana az emberi akaratról
46 lentétben áll az ember szabadságtudatával. Az ember tudatában van annak, hogy a cselekvésre szabadon határozza el magát; tudja, hogy valamely cselekmény véghezvitele vagy véghez nem vitele, egészen saját elhatározásától függ, s hogy bármennyi ok közreműködnék is, hogy Őt cselekvésre birja, az még sem történnék meg, hacsak maga önelhatározásból azt meg nem tenné. Eme szabadságtudat az emberből kiirthatatlan ; és a gyakorlatban ebből kell kiindulnia, s magát ez által kell vezettetnie, ha egyáltalán józanul akar cselekedni. Ezen szabadságtudat azonban az anyagelvi vé- let szerint egyáltalán lehetetlen lenne. Mert ha az ember nem egyéb mint tisztán testi szervezet, ha akarása és cselekvése csupán szervéleti működés, mely a foltét^ len szükségesség törvényének van alá vetve ; akkor kell, hogy ezen szükségességnek tudatával is birjon, vagy legalább ne legyen öntudatában semmi olyas, a mi természetének s természete törvényeinek homlok- egyenest ellentmond ; a mint ez áll a szabadságtudatot illetőleg. Ebből az következik, hogy az említett föltevés mellett ezen szabadságtudat az emberben elő sem fordulhatna, s hogy annak lehetősége lényegileg és végkép ki lenne zárva. Minthogy azonban mégis megvan, s oly erővel s világossággal lép föl, hogy az ember tőle nem is szabadulhat ; látni való, mint jön az anyag- elviség itt is a legszembeötlőbb tényekkel ellentmondásba, és egyszersmind annak lehetőségétől is megfoszt bennünket, hogy ezen ellentmondástól szabadulhassunk, s az ember lelki életének megnyugtató megértésére juthassunk. d) Ezen ellentmondás, melyet a szabadságtudat az anyagelvi elmélet föltevése mellett magába zár, valóban oly kirívó, hogy magoknak az anyagelvieknek, kik pedig az ilyen „megfoghatatlanságokhoz“ hozzá vannak szokva, sem kerülte ki figyelmét ; s azért igen csodálatos kibúvót keresnek annak kikerülésére. Azt mond
