Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

III. Az anyagelviség ismerettana

a képzelem és az öntudat lényege és keletkezése ismeretünk köréből mindenkorra kizáratnak ; akkor minden elfogulatlan ember azt kénytelen mondani, hogy a fön- tebbi föltevés épen ez okból nem lehet helyes, vagyis, hogy az ismeretnek csupán az érzékire való szorítása, és a természettudományi módszernek kizárólagos érvényesítése, szerencsétlen egyoldalúságra mutat, melyet a tudomány érdekében tovább tűrni nem lehet. Az anyagelviség természettudományi módszerével mindig addig megy, a meddig csak mehet, s azt mindig a lehető legkiterjedtebb mérvben alkalmazza ; de ha mindezek után-mégis kénytelen bevallani, hogy ezen módszerrel az ismeret bizonyos terén többé mit sem végezhet, hogy annak mélyébe csupán észlelés és inductió folytán nem hatolhat : akkor akarva vagy nem akarva, azt is kénytelen megengedni, hogy az érzéki tapasztaláson kivül van még más ismeretforrás is, mely által oly kérdések is megoldhatók, melyeket ő a maga álláspontján és a maga módszerével, megoldani soha sem tud. Mert arról ugyan, hogy ama kérdések egyáltalán megfejthetetlenek lennének, és az ember elől mindenkorra elzárt téren mozognának, elfogulatlanokat meggyőzni soha sem foghat. Az anyagelviség hivei elégedjenek meg vele, józan ész ezt nem teheti.

8. Mindezek után tehát világos, hogy az emberi ismeret megmagyarázására, sem az érzéki tapasztalást nem szabad egyedüli ismeretforrás gyanánt tekinteni, sem pedig a gondolkodást az agynak tisztán szervéleti működésére visszavezetni. Az érzéki észleletek fölött az ész áll, mely nem szorítkozik csupán a tapasztalás anyagának földolgozására, hanem lényegében az eszményire és érzékfölöttire irányul. És az agy nem maga a gondolkodási elv, hanem csak szerve az ember megismerő tehetségének ; sőt még ez sem mindenütt egyenlő módon. A mig t. i. az ismeret tisztán érzéki, addig az lényegileg az agyhoz, mint „Sen-