Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
II. Az anyagelviség történelmének vázlata
i8 a materialismust a maga teljes értelmében érvényre emelték. A tizennyolcadik század francia philosophis- musa, fejlődése legmagasb fokán tagadólag lépett fel nemcsak a keresztény vallás, hanem egyáltalán minden vallás, sőt még az idealisticus philosophia ellen is ; az emberi szelleméletnek minden magasabb elemeit egyenesen megtámadta, azokat az emberi tévelygés korcsszülötteinek bélyegzé, és csak az anyagot, illetve az anyagi rendet akará, mint egyedüli realist érvényben tartatni. Az erkölcsi romlottság, mely a Bourbonok alatt Franciaországban gyökeret vert, és az idők folyamában mindinkább megerősödött, hathatósan közremunkált ezen anyagelvi álphilosophia keletkezése- és kifejlődésében. De hisz egy erkölcsileg megromlott társadalom dögleletes talaján, csakis i!y gyümölcs teremhetett. i2. Különösen három férfiú munkálkodott a tizennyolcadik század folyamán Franciaországban az anyag- elviség kifejtésén, mely végre az ismeretes könyvben : „Systeme de la nature“ teljes kifejlettségében lépett a világ elé. E három férfiú volt : Condillaç, Helvetius és La Mettrie. a) Condillac ugyan nem volt materialista, de Locke empirismusá- nak sensualismussá való fejlesztése által a materialismus malmára hajtá a vizet. A „Système de la naturew-nek, utána nem is kellett egyebet tenni, mint a sensualismust tőle átvenni, és azt az anyagelviség javára értékesíteni. Condillac szerint az ember egyedüli ismeretforrása a külső tapasztalás ; egyedül az érzéki észlelés szolgáltatja az emberinek összes ismerete anyagát. És e mellett a megismerés egész folyamatában a megismerő alany öntevékenységéről szó sem lehet. Ismeretkörünkben minden tünemény nem egyéb, mint az egyszerű érzés és érzéki észrevevésnek átalakulási fokozata. A különféle ismeretek közöl egy sincs, melyet a megismerő alany Öntevékenysége létesíteni segítene, hanem azoknak kizárólagos és egyedüli eszközlő oka az érzés (sensatio), a mennyiben az bennünk egy tisztán természeti folyamat által, — mely iránt a lélek egyáltalán szenvedőleges marad, — lassankint az ismeret különböző fokaivá idomul át. Az érzés bennünk, de nélkülünk, átváltozik figyelemmé, öntudattá, képzelődéssé, emlé- ezetté, megfontolássá, Ítéletté, határozattá. Különböző lelki tehetségek a
