Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről

sőt a nélkül nem is képzelhető, ép úgy áll a dolog a nyelvképességgel is. Ha az ember csupán szerves, természeti lény volna, mint az állat, akkor csak úgy nélkülözne minden beszélő képességet, mint emez, s akkor természetesen nyelvről sem lehetne szó. Ehhez képest tehát, a nyelv eredetét annak lehetősége szerint az ember szellemi természetéhez kell visszavezetni és ebből kell kimagyarázni, s akkor viszont a nyelv is fényes bizonyságot fog tenni az ember szellemi természetéről.

q. Az a kérdés pedig, hogy mi m ó d o n fejlődött a nyelv az emberiségnél ténynyé, történeti jellegű; mely azért, mint ilyen, a bölcsészet segélyével végérvényesen meg nem oldható. Ha az embernél a szellemi természetet és nyelvképességet előre föltételezzük, úgy magában véve nem látszik lehetetlennek, hogy egy közös nyelv, több egymással szoros viszonyban élő emberek megegyezése folytán keletkezhetett. Mert ezek kétségkívül megegyezhettek volna arra nézve, hogy bizonyos tárgyakat, bizonyos szótagolt hangok által jelezzenek, s igy bizonyos szavakhoz egy bizonyos értelmet kössenek. Ezzel a tulajdonképeni nyelv alapja meg lett volna vetve, és e csírák továbbfejlődéséről azután az idő gondoskodott volna. Magában véve tehát a nyelv eredetének ily magyarázata nem képtelenség, s csak attól függ, vájjon a nyelv ezen származtatását történetileg lehetne-e igazolni ? Ez természetesen nem lehetséges ; a mózesi teremtés-történet, illetőleg az isteni kinyilatkoztatás oly tényekről szól, melyekből arra kell'kö- vetkeztetnünk, hogy az ember egy ősnyelvve 1,vagyis inkább ennek tényleges használatával együtt lön t e- remtve. Nászajándéknak lehetne nevezni, melyet Isten már akkor adott az embernek, midőn öt a világba küldé. Az első ember ugyanis a szentiratok bizonysága szerint, mindjárt teremtése után beszél, s’nem kell tanulnia beszélni. Folytonos hagyományozás által azután