Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
XII. Az ember mint társadalmi lény, vagyis a nyelv keletkezése és az asszony teremtése
élettárs, a ki hozzá hasonló, vele egy lény egü, létének fele, s a ki ép e miatt feleségnek hivatik, a ki vele, hogy minden sorsában osztozzék, s a ki miatt az ember elhagyja atyját és anyját, hogy vele új életet kezdjen, és új családot alapítson, adatik a férfiú mellé. „Nem jó az embernek egyedül lennie“ ; ebben mindenesetre az ember életfeladata van kimondva ; de nem ez mondatik : Nem jó, hogy a férfi asszony nélkül legyen, érzéki-, nemi szempontból; mivel az érzékiség az emberben még nem is létezett s ők mezítelenek valának, a nélkül, hogy érzéki gerjedelmet éreztek, vagy magokat szégyenlették volna. Sokkal helyesebb fordítás ez: Az ember, mint egyedi-lény, ne elkülönítve önmagáért éljen, hanem mint társas lény és az emberi társadalom tagja, teljesítse föladatát. ’) Ehhez képest az emberiség társadalmi életének alapjául, ä paradicsomi család állapota vétetik, és Ádám mellé azon célból adatik a „segítő“, hogy Héva, azaz „minden élők anyja“, vagyis az egész emberi társadalom törzse legyen, a mely társadalomnak tagjai nem mint az állatok elkülönített egyedi életet éljenek, hanem a melynek tagjai szerves és erkölcsi egységet képezve, mint egy nagy láncnak különféle szemei, a világ kezdetétől fogva annak végéig, egy nagy közösséget képezzenek. Az állat, ha mindjárt csordánként él is, mint egyes egyed, önmagáérti egyedi életet él ; s ha, mint a méh köpüben, létezik is bizonyos munkafölosztás, az nem élő, egymást kiegészítő és kölcsönös segély által tovafejlődő erkölcsi közösség, hanem minden egyes egyed ösztönének körében csak önmagáért mozog, s nem halad s nem is haladhat tovább, miután hiányzik nála az értelem és nyelvtehetség. Csak az ember igazi társaslény, melynek egyes ') A héber szó, a mely itt „egyedül“-lel van visszaadva, szószerint annyit tesz, mint: „elkülönítve önmagáért, önmagáért való létében.“’
