Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
XI. A paradicsom
halandó eredettel birt. És ennek elmondása itt annyival inkább helyén van, mivel az ember ezen halandó részének esése folytán újra előtérbe kelle lépnie, midőn annak következtében tőle az Isten különös kegyelme által nyújtott testi halhatatlanság előnye ismét megvo- natik és kimondatik rá: „Te por vagy, és ismét porrá leszesz.“ Épen így szól a bölcseség könyve is mostani sorsunkról (17. 1.): „Isten az embert földből teremtette, és abba ismét visszatérítette.“ Épen ez okból (eredetére célzólag) nevezte magát az első ember „földembernek“ (Ádám), és úgy látszik, mintha ő e nevet csakis bukása után nyerte volna, mint a mely után az teljes jelentőségűvé lett; valamint Héva is, „anyja minden élőnek“, először csak bukása után nyerte ezen nevét. Különben általában véve az mondatik, hogy Isten az embert testére nézve a föld porából „alkotta“. Itt ismét minden kifejezést szószerinti értelmében kell vennünk, különösen pedig e kifejezést, „Isten alkotá Adá- mot.“ E szó j a z a r, melylyel ezen alkotás a héber szövegben ki van fejezve, különösen a fazekas alkotása, alakításáról használtatik. Hogy pedig épen ezen, az első ember teremtésénél előforduló alakítási képlet mennyire tartozik a legrégibb hagyományokhoz, azt bizonyítják a pogányok mondái. így az egyptomi Kne- phet („legfelsőbb teremtőszellem“) úgy ábrázolják, a mint az egy fazekas korongon ülve az első embert agyagból alakítja; igy alakítja őt Prometheus is agyagból emberi alakká a görög szobormüvek szerint. Sőt a négerek-, indiánok-, valamint a déli tenger lakóinak is- 87 bűnbeesés következtében, halála után ismét visszatér. Mi az emberi testnek a különféle szervezetek által előkészített teremtését igen szépen képzelhetjük és származtathatjuk a Teremtő akaratától is a nélkül, hogy azt a nyers és durva természeterők külművi összeütközésének kellene tulajdonítanunk, a mint azt a Darvinismus előadja. Vagy miért is kellene másként az ember teremtésének minden más élőlény teremtése után következni ? !