Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)

Második rész - Ötödik könyv. A társadalomról, melyet a nemzetek egymásközt alakítanak

577 Még akkor is, ha annyira mennénk, hogy a poli­tikai egység egy bizonyos törvényének vetnők alá mind­azon különböző nemzeteket, melyek egy és ugyanazon társadalmi elvnek hódolnak, mint az a középkorban szándékoltatott, ez esetben is az erők és befolyások bizonyos egyensúlyának kellene a nemzetek között lé­teznie. A szent római birodalom nagy államszövetség volt; nem állhatott volna meg, ha ezen államok egyike a többiekhez való viszonyában oly elsőségre vergődik, hogy fensőbbsége előtt senki sem látta volna bizton­ságban szabadságát és életét. — A császári hatalom volt a központ, mely körül ezen szövetséges államok egyenlő rangfokozatban sorakoztak. Ez államok egyen­lően látták magokat a császári korona hatalmának alá­rendelve, anélkül, hogy általa önállóságnkból kivet- kőztettek volna. Van az egyensúlynak egy rendszere, melyet sem a társadalmi jog elvei, sem a politikai tapasztalás nem igazolhatnak, ez ama egyensúly, mely csupán a nyilt haszonra van alapítva. Ezen az emberi ész modern bi­tor függetlenségéből képződött rendszerrel akarták pó­tolni az isteni jog és tekintély azon elveit, melyekre az egyház a középkorban akarta a nép és államrendet ala­pítani. E rendszer értelmében egyedül az ember van hivatva, önerejére és bölcseségére támaszkodva, föltétien tekintettel ez érdekek törvényére, a nemzetek bébéjét helyreállítani. Az utolsó három század s még inkább a mi századunk története bő fölvilágosítást nyújthatnak a humánus gőg ezen ábrándjának horderejéről. Mi semmikép sem zavarjuk össze eme tisztán uti- litaristikus egyensúlyt az erők természetes egyensúlyá­val, mely utóbbi eszköz a jog tiszteletét biztosítni és ennek követelményeit az igazság szükséges kivánalmai szerint irányozni. Az egyensúly e neme hatályosnak bizonyulhat be, mivel indokát nem a puszta érdekből meríti, mely az embert csak annyiban kötelezi, ameny­A kér. társad, tó'rv. 37

Next

/
Thumbnails
Contents