Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Negyedik könyv. A társadalom politikai intézményeiről
egy ideig az állam valóságos ura. Győzelme a tengeri rablók fölött, valóságos királyi tüntetés volt. Az igaz, hogy Pompejusban Sulla rendíthetetlen és rettenetes nagyságából semmit sem ismerhetünk föl, mindazonáltal ő igen megnyerő császári alak volt. A triumviratus, melyet Pompejus, Crassus és Caesár képeztek, már az utolsó lépés volt a császársághoz. Végre eljőve az, ki ezen intézménynek valódi jelleget és nevet kölcsönzött: Julius Caesár egyedül uralkodik Rómában. Caesarral a demokratia teljes győzelmet aratott, de csak azért, hogy hatalmáról lemondjon. „Caesar monarchiája legkevésbé sem ellenkezik a demokratia elveivel, sőt inkább annak tökélyét és célját képezé. Mert e monarchia nem volt a keleti despotia Isten kegyelméből, hanem azon monarchia, milyet Cajus Grachus akart megalkotni, és milyet Perikies és Cromwell megalkottak; ez, hogy úgy mondjuk a nemzet képviselete volt legelső és korlátlan képviselőiben.1) Mindama hatalmat, melyet a római nép a legelső korszakban királyaira ruházott, és . melyet később a köztársaság különböző hivatalnokok közt osztott föl Caesar a maga személyében egyesítette. 0 a dictátor, censor, consul, ő viseli a néptribuni hivatalt. A vallásban, melyet a rómaiak a politikától el nem választottak, ő volt a főpap és augur. A római nép története és nyilvános élete a császár személyében központosul és abban mintegy elvész. A rómaiak minden joga ő benne székel. A császár élő törvénye és valóságos istensége az államnak oly istenség, melyet mint a po- gányok minden istenét, ember alkota. A caesarismus, melyet Caesár ünnepélyesen szentesített, Augusztus véglegesen megalapított, utódai kiterjesztettek, tökélyesítettek és súlyosbítottak, többé *) — 4i8 — *) Mommsen, Histoire romaine, VIII. k. 63. 1.
