Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Negyedik könyv. A társadalom politikai intézményeiről
4*4 Aristoteles szokott mély belátásával megismeri ama szűk köteléket, mely a népek souvetainitását a de- magogok és tyrannusokhoz csatolja. „A demokratiának van egy faja, mely a felsőséget a törvényt képviselő tömegre viszi át. x) Ezután nem a törvény dönt, hanem a nép határozata. Ez pedig csak a demagógok befolyásának következménye. Tényleg a demokratiákban, a hol a törvény parancsol, nincsenek demagógok, és az ügyeket a legtekintélyesebb polgárok intézik. A demagógok csak ott mutatkoznak , a hol a törvény elveszté souverainitását. A nép ilyenkor a valódi monarcha, ki az uralkodó többség folytán ugyan nem egyedileg, hanem testületileg parancsol. A mint a nép monarchává lesz, mint monarcha akar föllépni, minthogy lerázván a törvény igáját, despotává lesz.“ 2) Athénben, hol a joni törzs a demokratikus és ra- tionalistikus szellemet már jó korán kifejlesztő, az ötökedélyhangulatot a jövőre nézve megállapíták. Részben lerombolák a válaszfalat, mely a szoros értelemben vett népet, azaz a szabadok nagy tömegét az oligarchiától elkülÖníté. Sőt a demagog-zsarnokok még annyiból is érdemelnek figyelmet, minthogy ők szolgáltatják a fő érvet arra nézve, mennyire nőtt a nép befolyása a politikai ügyek vezetésébe. A demagog, mint a nép érdekeinek védője lépett föl a kisebb szám kormányával szemben. Ha a nép fegyveres segedelmével képessé tette őt arra, hogy megbulctatá az uralkodókat, akkor ez abban látott elégtételt, hogy saját főnöke birja a legfőbb hatalmat. Hogy ebből azon kivül, hogy régi elnyomóikat megalázva láták, mily positiv hasznot húztak, azt nem tudjuk határozottan , de annyi bizonyos, hogy még a legroszabb tyrannus is rettentőbb volt a gazdagokra, mint a szegényekre.“ (Histoire de la Grèce, 4. k. 2. f. 54. 1. Ladous fordítása szerint.) V. ö. La cité antique. Fustel de Coulanges IV. k. XII. f. 1) Úgy látszik, Aristoteles oly demokratiát gondol, a hol a törvény a nép fölött van és felsőséggel valóban bir, ez azonban ellenmondás, mely a demokratia lényegével ellenkezik, és mely már magában a kifejezésben fekszik. A demokratia a szó szoros értelmében a nép felsősége ; demokratia és nép-fölség rokon értelműek és a nép akaratának absolutismusát fejezik ki. A nép absolutismusának eszközét épen a demagógok absolu- tismusa képezi. ') Politique VI. k. IV. f. 4. 1.
