Reischl K. Vilmos: Munkáskérdés és socialismus - 39. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1876)

III. Rész. Gyakorlati óv- és gyógyszerek

28o

E társulatok különféle módszert követnek. Szükséges azonban, hogy mindegyikük kitűzött feladata ne- csak arra szorítkozzék, hogy az imént elősorolt visszásságok elkerülése mellett minél olcsóbb lakást nyújtsanak, hanem hogy a bérlőnek alapos reménye legyen, a lakot valamikor tulajdonává tenni. Tisztaság, üde levegő s a helyiségnek erkölcsiség-követelíe beosztása, alkalmas mosó, fürdő s főzőhelyek, és a hol lehetséges kertek, vagy legalább játszóhelyek a gyermekek számára stb. mind oly tekintetek, melyekre ily épületeknél különös súly fektetendő.

Két építészeti módszer örvend melegebb felkarolásnak. Az első u. n. „munkáskaszárnyák“ vagy családok számára épített házak emelésére irányúi. Ezek F a cia országban, Belgiumban, Angolország- és Esjzak-Ameri- kában 100—130 család részére vannak berendezve.

Városokban rendszerént nem is lehetséges más mód. Legjobb azon eljárás, mely szerént régibb épületeket a hozzájok tartozó udvarokkal együtt vásárolnak össze s azokat a célnakmegfelelőleg alakítják át. Ez is már igen nagy segítség. Mindazonáltal mindig merülnek fel hátrányok részint az összecsődített családok erkölcsiségét, részint békés együttlétét illetőleg.

A második módszer kiválóan egyes családok számára épít lakásokat. Ez tágas telkeken, tehát a külvárosokban és előhelységekben, főleg pedig ott alkalmazható, a hol a gyár a vidéken van építve. Az elberfeldi társulat pl. 4—-6 házat is épített együvé egy közös tető alá; ez építési módszer azonban költségesnek bizonyult be. A legtöbb társulat 2—3, vagy legfőlebb 6 család számára szokott építeni. Ez az úgynevezett „tanyarendegy millió forintnyi tökével alapíttatott. A vezérférfiak építészek, mint Robertson, gyártulajdonosok (Stallt, Ackroyd) s előkelő nemesek stb. Párizst illetőleg (Cité ouvrière Girardin és III. Napóleontól) v. ö. Müller Les habitations ouvrières. Par. 1869