Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XI. Az eretnekség büntetése s az inquisitio
79 katliarok roszabbak a saracénoknál ; mert elvök egészben keresztényellenes volt, és az abból vont következtetések, minden ke- resztényies kültakaró daczára, sőt épen ezáltal a keresztény életet és társadalmat még jobban fenyegették, mint a Korán.“ 13) d) „A vádak, melyeket IX. Gergely és az albigensek más üldözői emelnek, részben oly képtelenségek, hogy igazságtalanságuk kézzelfogható ; helyesen is jegyezték meg : az első keresztényekről is körülbelül ilyeneket hireszteltek.“ Azonban az egyháztörténet bizonysága szerént nincs oly képtelenség, tmi már valahol elő nem került volna ; az bizonyos, hogy a katliarok ellen az efféle vádak a nép közt igen el valának terjedve, ha mindjárt túlzással telvék is ; az első keresztények idejében bizonyára a gnostikusok követték el a szörnyű vétkeket, melyeket az akkori pogányok minden kereszténynek róttak föl. Azonban egészen elütnek ez eretnekek az első keresztényektől; hazudságulc homlokegyenest ellenkezik azok igazszivüségével, ellenben a régi gnostikusok- és manicheu- sokkal lényegileg egyeznek, e) „A hősiesség, melylyel e felekezetek követői közöl annyian vetik magokat a vértanúság és halál karjaiba, szintén csak vádlóikra vet homályt,“ Azonban ily halálmegvetésre, efféle rajongásra a donatistáknál, a legtöbb tévtani- tónál, még Fra Dolcinonál is akadunk, vannak rá gyakori példák a nagy gonosztevők-, gyilkosok- és politikai rajongóknál; tehát nem sokat nyom a latban. b) Láttuk fentebb, hogy gyakorta a világi hatalom részéről is történt beavatkozási kezdeményezés. Az egyház pedig itt különösen kényszerítve volt minden hatalmat az eretnekség ellen zúdítani. Szent kötelessége szerént a tévtau ellen mindenütt föllépnie s hirói hatalmát ellene gyakorlatba vennie kelle, mely nélkül, mint Cyprián mondja, helyzete roszabb volna a zsinagógáénál. *) A búza és konkolyról szóló példabeszédre magok a katha- rok is hivatkoztak;* 2) válaszul azt nyerték,3) hogy Krisztus nem a konkolyt, hanem a búzát akarta kímélettel illetni, hol a konkoly la) Alanus ab Insulis Prolog, ad libr. contra haeraticos (M i g n e CCX. p. 307.) *) Cyprian, ad Florent, de exhort, martyr, c. 5. (M igne IV. p. 638 V. ö. Phillips KR. VI. §. 322. 584. 1. 2) Moneta L. V. c. 13. f. 519. 8) így párizsi Vilmos de leg. c. 1. V. ö. Neander i. h. 648. 1.