Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XV. A syllabus és az ujkori állam
313 szó sincs. Voltak olyanok is, kik tudatlanság- vagy roszakaratból ezt kürtölték. Azonban azok tévedésének s ezek csalárdságának leleplezésére elég megfontolnunk, hogy az egyház tana változ- hatatlan ; ez mindig azt tartotta, hogy bármely kormányforma jó és elfogadható, ha törvényes és igazságos ; a kormányforma önmagában véve a jó- és roszra nézve közönyös ; hasznos vagy káros azon elvek szerént, melyektől át van hatva, azon személyek szerént, kik kezelik, azon népek hajlamai szerént, melyekre alkalmaztatik. Az egyház a középkorban nemritkán még fegyverrel is küzdött a császári absolutismns ellen és az olasz városok szabadsága mellett, mert az idegen javakat akart magához ragadni és fölkelt az egyház ellen, míg ezek jogaikat védték és az egyház iránt engedelmességet tanúsítottak. IX. Pius szavai legkevésbbé sem vonatkoznak a képviseleti alkotmányra, hanem csak azon tévelyekre, melyekbármelykormányformánál előfordulhatnak és napjainkban ijesztő mérvben terjednek. Az elvek, melyekre támaszkodik, elődeiéivel azonosak, érdeme egyszerűen az, hogy kifejtette, összeállította, valamint hosszas pápasága alatt legyőzhetetlen szilárdsággal védelmezte azokat számos és vakmerő elleneivel szemközt. Egyébiránt lehetetlen, hogy IX. Pius a liberalismus kárhoztatásakor egyszersmind a polgári s politikai szabadságot is kárhoztatta volna, annál is inkább, minthogy a Qui pluribus0) encyclicával egyidejűleg, melynek a Quanta cura kör levél és a syllabus csak bővítése s értelmezése a közigazgatási reformokat6 7) államaiba is behozta, miért az együgyüek őt szabadelvű törekvésekről is vádolták.“ 30. Azonban azt vethetnék ellent, hogy ugyanezen közlöny más helyén ’) található nyilatkozata szerént, ezen 80. tétel általán minden megkülönböztetés nélkül van kárhoztatva. Azt habozás nélkül aláirjuk, hogy ezen név alatt oly egyházellenes rendszer van kárhoztatva, mely az anyagi haladás- és modern alkotmányokra támaszkodik s ezekbe saját szellemét átönteni szeretné ; de az is való, hogy magában véve azokkal nem azo6) 1846. nov. ít.encyclica. Acta Pii IX. vol. 1. Romae 1854. p. 4—24. 71 Atti del somœo Pontefice Pio IX Parte II. vol. I. Roma 1857. p. 4. 7. seq. 26. seq. 52. 123. 150. 191. 222. ') Válasz Cicuto P. A.-nak Ser. VIII. vol. 4 quad. 511. 1871. okt. 7. p. 74.