Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818

sérte. [jry Palás thy Pál ') indítványa folytán a jegyzőnek óvakodnia kellett minden dicsérő cs egyél) megjegyzésektől, nehogy magának ezek melléklése által kiváló jogot bizto­sítson ; hanem egyedül az iskola történetére volt szabad szorítkoznia. Az iskola által már jóváhagyott illetőleg hi­telesített könyvön többé változtatni nem volt szabad. 2) A jegyző az elnök kísérője a kttlügyek elintézésében. A második rendes gyűlésen beköszöntő szózatát hallatja (a jegyzői előszót először olvasta Hőbe Károly jegyző 18135-ben,) mely megbiráltatván 3) a jegyzőkönv vezércikkéül szolgál. 0 a távollevő elnököt helyettesíti, mig személyét szükség esetében az elnök tudtával az irásjobbítók egyike képvi­seli. ') A rendszabásokban nem tétetik arról említés, ki vigye a tisztek közöl az iskola levelezéseit. Eleinte szokásban volt, hogy szükség esetében az elnök írt az iskola nevében, 1837- ben ezen szokás megváltozott és az iskolát érdeklő fontosabb jelentések, hirdetések és ehhez hasonlók szerkesztése a jegyző kötelme lett, 6) kihez ezek már a dolog természeténél fogva tartoznak; azonban azon föltét alatt,hogy a levelet, mielőtt rendeltetése helyére elküldetnék, a tagok előtt felolvassa. Az elnök dolgozatairól szóló bírálatok vagy ellen bírá­latokat, minthogy az saját ügyének bírája nem lehet, a fel­olvasás előtt átvizsgálja és csak úgy engedi az iskola felol­vastatni, ha abban személyeskedés nincsen. *) ') Lásd évk. 1845. novemb. 2-án. II. r. gy. — Majd ismét más­kor így figyelmeztető az iskolát I’alásthy: „most volna idő, hogy magát a Jegyző imperativus tónuson adott és az utókorra áthagyandó jegyző­könyvije szőtt lealacsonyító észrevételei s egyéni véleményei járma alól felmentené és a Jegyzőt rendre igazítaná.“ Évk. 1847. november 11-én. I. rk. gy. *) Lásd évk. 1842. ápril 12-én. XXV. és XXVI. r. gy. 3) Lásd évk. 1847. november 22-én. V. r. gy. *) Lásd évk. 1832. ápril 1-éu. XV. r. gy. 5) Lásd évk. 1818. január 16-án. XV. r. gy. *) Lásd évk. 1835. május 21-én. XXII. r. gy.

Next

/
Thumbnails
Contents