Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874

III. Fejezet.

Ilelélot.

Az 1848 után bekövetkezett viszonyoknál fogva az iskola is válságos helyzetbe jutván, új életre keltésének müvében az első érdem az iskola fényes múltját szem előtt tartó elöljáróságé, mely őszinte szeretet- s buzgalommal működött közre a lelkes ifjak nemes céljának elérésére. Az egyházirodalmi iskola alakulási korszakában, midőn a tetemes akadályok nagy erőfeszítés által már legyőzve valónak, és a tagok a beszervezés munkáját folytatók, tanulták becsülni azon üdvös befolyást, melyet az elöljáróság jó akarata az iskola ügyeinek rendezésére gyakorolt. À tagoknak a tényekből merített meggyőződése a tanúsított jótéteménynek visszonzásául a bála ősszinte nyilvánulásait követelte, melyekkel az évkönyvek számos lapján találkozunk. Miután pedig a, tagok lelkesedése és az elöljáróság közreműködése folytán kieszközölt legmagasabb helybenhagyás értelmében az egybázirodahni iskola megalakítottnak tekintetett, a két év előtt megszüntetett gyűlések folyama újra megkezdődött.

igaz ugyan, bogy a kivívott új visszonyok iránt sokan idegenkedést tápláltak, mert azok nem minden tekintetben feleltek meg az iskola természetének ; de ezek előnyös megváltoztatása nem lehetett a jelen feladata. Ezen időben az