Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
184 iskola minden tevékenysége az élet, a fenmaradás biztosítása körül forgott, miről legfényesebb tanúságot tesznek a 1. Gyűlések. a) Előkészületi gyűlései;. Az iskola új korszakának küszöbén a szellemi munkálkodás még nem emelkedhetett érvényre, mert az említett zavarok tartama alatt elhanyagolt ügyeinek rendezése, a módosítványoknak — melyek az iskola létének föltételeit képezek alkalmazása szervezetiben, valamint az új irány szabatos kijelölése fogitilkoi 1 tatták a tagok figyelmét. Mindezek elintézése végett még eddig ismeretlen, úgynevezett előkészületi gyűlések tartattak, melyek aug. 7-én (bízott, gy.) értek befejezést.1) b) Rendes gyűlések. A mint az iskola kedvező helyzetbe jutott, megkezdő ismét rendes gyűléseit. Minthogy ezek az iskola beléletének legnagyobb tényezőit képezik, ezekre nagy gond fordíttatott. A rendes gyűléseknek ugyanazon célja volt ugyan, mint a gyakorló iskola életében, t. i., hogy a tagok munkásságuk eredményeit előmutatván közösen oktassák és lelkesítsék egymást; azonban most a fő figyelem oda irányult, hogy az időt minél célszerűbben használják fel, és az önművelődésre legfontosabb rendes gyűlésekből mindent száműzzenek, mi azon céllal kevésbbé egyeznék meg.3) líégebben szokásban volt, hogy a tagok munkáiknak ‘) 1,. évii. 1850. októl). ‘27-én 1. r. gy.-) „Először t. Elnök úr tigyelmeztcté a tagokat, kik a gyűlés alatt hírlapokat vagy mást olvasnak, szíveskedjenek a/, iskola ügyei iránt, kissé több részvétet tanúsítani.“ E. évk. 1851. novemb. !)-én Y. r. gy. „Ezután pedig t. elnök Folkusházy Sándor indítványára a minden éltéket vesztett „éljen“-eket eltöröltetni határozzák." 1800. febr. 2-áu 111. rk. gy. „Mialatt többen eltávoznak a tagok közöl; ez a fölolvasás végén elnöknek (Iiencze István) arra ad alkalmat, bogy az illetőket figyelmeztesse, miszerint ezen eljárás nemcsak az iskola törvényeibe ütközik, hanem mint kevésbbé illetékes dolog, sérti mind a fűlni vasó buzgalmát, mint a szívesebb hallgatók figyelmét.“ L. évk. tölt. ápr. 17-én XXI. r. gy.