Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

Előszó

— tatásával arányos emelkedése. valamint a, közvetlen cél, melyet, minden remlelke/,ősére álló eszköz-, tehetség-, és időnek felhasználásával az egyház és haza hohlogításának előmoz­dításában négy évtizednél továidi keresett: elégséges érvek annak bebizonyítására, Imgy az iskolának történeti lét­joga van. Ha pedig ezek nem hangzatos kifejezések, hanem az iskola történet,i limitjéből levont igazságok; elbán arkodott- ság lenne teljes fenállásának tárgyilagos jellemzését, ösz- szes négy évtizedet meghaladó működésének előterjesztését, hidegen visszautasítani. Epén azért, azon meggyőződés, hogy a minek szép, dicsérendő múltja, s reményre jogosító jövője van, az a jelenben sem lehet rideg nudlöztetésre kárhoz­tatva; azon meggyőződés, hogy fontos az iskolára nézve is történetének megírása, mivel illő, hogy. tisztában legyenek tagjai is azon történeti fejlődéssel, melynek szellemi mű­vel tsé.gök nem csekély részét köszönhetik, és a múltakból erőt, kitartást s reményt merítsenek magoknak a jövőre ; azon meggyőződés, hogy hazánk hasonirányú egyleteire nézve sem leeml közönyös az iskola történetének ismerete, mely­nek mintájára alakultak, vagy példája i tán indultak: léte­sítő e szerény sorokat, melyek a magyar egyházirodalmi iskola nemes akarata folytán látnak nap világot. Ezen meggyőződésünket megerősíti Szinida Victor elnök­nek „Csevegések“ ciuiű munkájában (1872-ben) kifejezett reménye: Ha kimutathatnék mennyi történt közel egy fél­század óta e csendes falak között, miként működtek elő­deink a röcös pályán, önzetlenül egyedül a szent célért he­vüké, bizonyára figyelmet költenénk, rokonszenvet ébreszte­nénk, pártfogóink és tisztelőink száma növekednék s talán sokan látván mennyit tehetett az ernyedetlen szorgalom és akarat, felbuzdulnának ily nemes látványra s a maguk kö­rén belül megkísértenék, azt nagyold» mérvben, a miben mi csak elökés/.üliink, művelni; a magyar egyház irodalom szor­galom forrása lenne, ha szép egészben olvashatnák, meny­1*

Next

/
Thumbnails
Contents