Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818

X. Fejezet,

Az isUoln kebelólWíl líiltoi*iilt 1 np<»k.

A ingok, miután leikök legszentebb hevével törekedtek az iskola szellemi és anyagi emelése és felvirágzására, midén az életbe kiléptek, ott sem tudtak megfeledkezni arról, mi szivüknek mindig gyönyört nyujta, szellemi igényeiket kiélő- gíté, és őket több éven át boldogftá. Az iskola iránt megőrzött szeretőtök úgy volt, mint a nap, mely minél távolaid» esik a földtől, annál forróbban veti rá sugarait; a mértlöhlek száma szeretetök lángját csak növelő. Bár eltávoztak is, számtalan ízben tértek vissza a szellem szárnyain , hogy a távolban levő rokonlelkck híven ölelkezhessenek.

Az iskoláról kimondhatatlan lelkesedéssel fogadták a híreket, mindig emelkedő érdekkel és figyelemmel kisérték annak mozgalmait, szóval-tettel befolytak jóléte biztosítására. Édes gyönyörrel tekinthetni a szeretet azon sokszoros nyilvánításaira, melyekről itt megállapított tervünkhöz híven csak rövideden szólhatunk.

Midőn a tagok az iskolát, melynek szellemi képzettségük nem csekély részét köszönhették, testileg elhagyták, nyugtalanul várták óhajuk teljesülését, hogy a megkezdett munka jelentékenyebb eredményeit szemlélhessék. Azért kérték és követelték is az iskolától, hogy őket — ainenny ire lehet — állapotáról mindig tudósítsa. Fényes példa rá Csa