Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818
138 j'ghy Sándor aggodalma, ki Bécsben az iskoláról szomorú hirt hallván következő bútelt levelet intézett hozzá Pestre : „Adná Isten, hogy csalódjam gyanúimban. De a hír is már — a’ Pázmáneurnban — a’ pesti Magyar Iskola dugába «lölő félbeni helyzetéről" beszeli! ? — Méltasson tehát Érdemes Elnök Úr egy pár soraira, hogy lmsító aggodalmaimat szétoszlassák — vagy talán? — épen földhöz sújtsanak!“ ') Csajághy Sándor, ki az iskola alapításában felejthetetlen érdemeket szerzett, féltékeny szeretettel csiiggött az iskola jólétén. Az iskola pedig viszont azon tiszteletének és hálájának, melylyel a tiszta jellemű férfiú iránt viseltetett, mindenkor kifejezést adott akár hozzá intézett leveleiben, akár a tagok összeségének tekintélye által hitelesített évkönyveiben. Azért az ő szavai, melyek nemes szivének, az ő tettei, melyek kifogástalan jellemének kifolyásai voltak, eredmény nélkül sohsem maradhattak. Ezen igazság fényesen bizonyult be ez alkalommal is. Alig kapta meg az iskola a megható sorokat, azonnal válaszolt, hogy azok Íróját lehetőleg megnyugtassa. Még érdekesebb azon kölcsönös szeretetnyilvánítás, melyről az 1830-ból fönmaradt emlékek tanúskodnak. Ugyanis azon időben a belviszonyok rendezése vette igénybe az iskola figyelmét, *) s így a levelező tagok iránt elvállalt kötelezettséginek egy ideig meg nem felelhetvén, a honi tudósításokat elhalasztotta, mit az iskola életét érdekkel kísérő vidéki tagok közönynyel nem nézhettek. Egymást érték a sürgető levelek, melyek e látszólagos hanyagságról felvilágosítást sürgettek. Azonban logkevésbbé tudta neheztelését, elrejteni Csajághy Sándor, kit, miután az iskoláról Baján tartózkodván soká semmi hírt sem vett, féltékeny szeretető következő, keserít szemrehányásra indított: „Ha nem lett volna semmi részem a’ nemes Iskola alapításában, talán el tudtam volna felejteni, — valamint én felejtettem; de sokkal érdekeseid) ') Lev. tár. 1831. márc. lti-an. 1. sz. 2) V. ö. II. B. III. Fej, 3. p. Mozgalmak. 07. 1.