Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818
130 Kezdetben a könyvtár hiánya a haladás feltételeit meg nem tagadta ugyan ; de nagy mérvben nehezítette. Mindenekelőtt a haladásra szükséges feltételeket kellett biztosítani, és az iskolának ezen tervét ép úgy saját szervezésében, mint a pénz- és könyvtár gyarapításában bizonyos logikai egymásutánban, ha nem is mindig egyenlő kiterjedésben, kivivé észleljük ; sőt a sajátságos viszonyok és főleg a nagyfértiak adakozásai folytán a könyvtár oly állapotba jutott, hogy az iskola tagjait a tudományos kiképeztetésben jelentékenyen elősegíthette. Mig azonban az iskola könyvtárának létét főleg a jótékony adományozásoknak köszönhető: maga is, hol alkalma nyílt, egy-egy kötettel sietett az égető szükség némi enyhítésére. Hogy többet ne említsünk, midőn 1848-ban Bugát Bálnak a „szerzőkhöz“ intézett azon felszólítása folytán, „hogy moldvai rokonink számára könyveik fölöslegéből adjanak valamit,“ az iskola mind vallási, mind hontiui szempontból minden eddig megjelent kiadványából számos példányt szentelt e nemes célra;1) és így adta jelét az iskola annak, hogy előnyeit bármily irányban célszerűen tudja felhasználni- *) *) Lásd évk. 1848. febr. lilán, XX. r. gy.