Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 2. kötet - 36. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1873)
Római Birodalom
299 lésben kifáradt hóhérokat váltogatták, és e kivégeztetések több évig tartottak.1) A társadalom minden osztályából kerültek ki akkor jámbor hitvallók. Dorotheus, Dioklecián udvari tisztje, lemondott hitéért magas állása előjogairól és méltósága fényéről. Példáján buzdulva más palptatisztek is megvetvén a hirnevet, élvezeteket és kegyet, mindezeknél többre becsülték a meggyaláztatást, a legnagyobb nyomort és a kinzást. A kövezethez csapdosták őket, húsúkat megpörkölték es csontig érő sebeikbe ecetet és forró szurkot öntének. Iszonyú kínaikat angyali szelidség- és béketüréssel viselék, minek hallatára a nikomédiai hivek annyira felbuzdultak, hogy csaknem az egész nyáj, élükön Anthimmal, a királyi palota püspökével, szivesen fogadták a vértanúságot. Rómában Sebestyént, ki szintén e császári palota tisztje vala, nyilzápor teríté le. Pongrác és vele igen sokan éltöket a vértanuság halhatatlan mezején áldozák fel. Fiiorom, egiptomi pénzügyér, Alexandria híveinek a bátorságra szép példát adott. Fileás pedig Thunis püspöke, ezeket irá börtönéből: „Az isteni iratok szorgalmas olvasása vértanúink lelkét és szivét a sz. tanítmánynyal annyira betelték, gondolataikat és kivánataikat a keresztény tökély oly magas fokára emelték, hogy örömmel viselik mindazon kínokat, aminőket csak képes a zsarnokok kegyetlensége kigondolni. Némelyeket közölök a nép megostorozott vagy lábszáraikat bottal törte szét ; másokat kerékkel zúztak agyon vagy egyik karjoknál fogva kapura akasztottak ; ismét másoknak karjaik- és lábaikról a bőrt nyúzták le és azután valamely szögletbe dobták őket, míg a roppant fájdalom az utósó sóhajt ki nem sajtolá belőlök.“ Ezek azon látványok, melyek e hires, megtért bölcsész szemei elé tárultak, midőn a városon keresztül vallatásra ment, mely őt is a vértanúságnak volt átadandó.2) Midőn a bírák már megunták a *) Özséb, Egyh. tört. VIII. k. 8., 9. és 10. f. — Dom Ruinart, Vértanúk Dioklecián alatt. 2) Özséb, Egyh. tört. VIII. k. 6. és a k. f.
