Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)

Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok

AZ apostolok teljhatalma. '29 tél engem e világra, úgy küldöm én is őket e világra.” ■) Most e kettős küldetés egyenlőségéről még határozottabban nyilatkozék és ismét föleleveníté azon szavait, hogy az Atyától vett küldetése most már rajok, apostolokra megy át. Emellett teljhatalmára utalt : ő, ki­nek minden hatalom adatott mennyben és földön, hatalmazza fel őket, hogy tanait a világ minden részeiben elterjeszszék s a ke- resztséget és az egyházba vala lépést összes parancsai megtartásá­nak föltétele alatt minden népnek felajállják.-) Atadá nekik egy- szersmint a bírói tisztet az emberek fölött, n bün-elengedés, vagy fentartás hatalmának kíséretében. Tanítani, keresztelni, egyházakat alapítani, kötni és áldozni, bűnöket fentartani, vagy megbocsátani : ez vala mindenütt feladatuk. Hogy azt, ki az egyházra nem hall­gat, pogánynak és publikánusnak tekintsék, vagyis az egyházból kizárják, már előbb kijelentette.3) Hivataloskodásuk tartamára foly­tonos jelenlétét, hatályos közbenjárását igéré nekik: „mindennap, a világ végéig,"— oly Ígéretet téve tehát,mely földi életükön túlter­jed, következőleg örököseik- és utódaikra is átmegy vala. Az igaz­ság lelkét igéré nekik, ki a tanításban őket minden tévelytől meg­óvja, a teljes igazságba mindjobban bevezesse, őket és utódaikat ta­nának öszhangzatába mind mélyebben beavassa, 4) s e tan szerves kifejlődését az egyházban intézze. Ezzel egyházának „M a g n a chartá“-ját adá át. Kőszálra építtetett az, elévülhetlen tartósság, állandóság, ugyanazon tan, az üdvszerek egyenlő, szakadatlan ki­szolgáltatása: ezek azok, melyek az Atya jobbjára felmagasztalt Krisztusnak és az egyházba általa állandó tartózkodás végett kül­dött Szentiéleknek kettős pártfogása alatt az egyház örök, elveszít- lietlen birtokát képezik. Ezentúl senkisem szakadhatott el az egy­háztól anélkül, hogy egyszersmint Krisztustól is el ne szakadjon, mert egyedül neki adatott ama biztositék, hogy mindig vele fog maradni. rr 61. 0 azonban láthatlanul is egyházának valódi királya akart maradni ; az apostolok csak helyettesei valának távollétében, a ha­talom nem vala tulajdonuk, hanem tőle származván felelősség mel­lett csak kezelésre adaték át nekik. „Ne hivassatok ti mester-, rab­bi- és atyának ; egy a ti mesterek, Krisztus, egy a ti Atyátok, ki mennyekben van, ti mindnyájan atyafiak vagytok.“5) Csak eszkö­') Ján. 17, 18. — ■) Mát. 28, 18 20. Márk 16, 15. Ján 20, 21 23. — 3) Mát. 18, 17.— ') Ján. 16. 13.-- s) Máté 23, 8.10.

Next

/
Thumbnails
Contents