Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)

Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok

PÉTER ELSŐSÉGE.

2*

58. Péter az evangéliumban mindenütt ki van tüntetve ; Jézus oldala mellé állítva, mint mindenüvé követő árnyéka, mint az egyedüli, ki teljes bizalmát bírja, ki közte és a többi tanítvány közt mint közvetítő szerepel, elannyira, bogy e tekintetben egy apostol sem közelítheti meg. Mindenütt változatlanul első, hol csak az apostolok felsoroltatnak vagy említtetnek. Jézus életében minden fon- tosb mozzanat bizonyos vonatkozásban van Péterhez s csakis hozzá. Jézus feltámadását — saját parancsára — különösen neki adják tudtul ; csak az ő hibáit és megaláztatásait, a többi apostolét nem említi az újszövetség történeté ; mig egyrészt hite és szeretető szilárdságát s az ennekfölytán nyert felmagasztalást megemlíti, másrészt bukása nagyságát is szorgosan ecseteli; Jézus sem szentelt kividé másnak oly nagy nevelő, mivelő tevékenységet ; sokat és fontosat közvetlenül csak vele közlött, kívüle senkinek sem jövendőié meg vértanú halálát, még pedig a legfőbb méltóságra való emeltetésével együtt. Még halálában is urához hasonlónak kelle lennie.

59. Péter csak a többi apostollal közösen kapta a Krisztustól egyházának hagyott egyéb hatalmat, t. i. hogy mennyben és földön egyaránt érvényes módon kössenek és oldozzanak vagyis tiltsanak, és engedjenek ; végül pedig az Ur feltámadása után a Szentlélek közlésével együtt a bünbocsánat és fentartás hatalmát. Hárommal mindazáltal előnyben maradt. 0 valamennyi apostol fölött, azoknál kitünőbb értelemben, az egyház alapjává lett kiszemelve ; csak neki adák át Krisztus házának kulcsait ; csak ő uralkodik — pásztor létére — az összes nyáj fölött.

60. Valamint Jézus két éven át idomítá soha lankadni nem tudó szeretettel a sok tekintetben hajthatlan és kevéssé fogékony emberi természetet, fáradozék az általa kiválasztott tizenkét férfiúval, hogy belölök birodalma megalapításánál kellő közegek, egyházának szolgái, tanítói és kormányzói váljanak: úgy volt azután a valóságos küldetés is, a nekik szánt hatalom átadása— utolsó intézkedése, határozott cselekvénye, melyet feltámadása utánra, földi pályájának végső, bucsupillanatára halasztott. A hatalmat és megbízásokat, melyeket ekkor az apostoloknak együttesen adott és hagyományozott, a legünnepélyesb módon, fontos szavak kíséretében adá át, oly ígéretek kapcsában, minőket az egyház legtávolabb jövőjébe ható belátásánál fogva egyedül ö tehetett. Már főpapi imájában az Atyához fordulva mondotta : „A mint te küldőt-