Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok
12 SZÓ ÉS TETT EGYSÉGE. 2rí. Apostolaitól is sokat vala kénytelen türelemmel elviselni ; belátásuk hiánya, a nemzetiségi előitéletok, anyagias remények és óhajok S ennek folytán a hivatása körül mindig megújuló halhiedelmek miatt. Minden, mit nekik az ujonan alapítandó országról^ teste és vére evése- és ivásáról, atyjához való menetéről mondott, talányszerü marada előttük. Valahára mégis annyira jöttek, hogy Péter saját és társai nevében szilárd hitét nyilváníthatá, hogy ő és senki más a Messiás, Isten fia.1) Ezentúl azon gondolattal iparkodik vala őket megbarátkoztatni, hogy erőszakos, messiási hivatásában szenvedendő halál elragadja őt tőlük. Főtevékenységét többé nem a csodaszomjas, megjelenésekor mindenütt összecsődülő és utána iramodó népnek szentelé. Ez mindig ingadozó vala irányában s mintegy ellenkező szelektől hányatva, majd a farizeusok befolyására, majd személye és tettei benyomására, ide-oda hajlott. Miértis most már a nyilvánosság elől visszavonúlt ; csak kiváló alkalmakkor nyujta csodálatos segélyt és gyógyszert. Ellenben annál szorgalmasabban foglalkozik tanítványaival. Legnemesebb feladata ezeket hivatásukra elkészíteni, a neki jutott küldetésben képviselői és követőivé képezni. 28. Jézust az emelte oly szerfölött magasra minden földi tanító fölé, hogy nála szó és tett, eszme és valósítás mindig karöltve jára. Miértis tanítása kiválólag önmagára, küldetésére, müvére vo- natkozék ; az emberek közti egyszerű megjelenése a legragyogóbb ékesszólásu beszéd, -személyisége, cselekedetei, kinszenvedése és halála tanítmányának eleven, hathatós értelmezése s legjobb szentesítése vala. Istenről, az ő lénye-, tulajdonai- és ismérvéiről kimerítő tant sem adott, hanem önmagát egyenesen az atya hasonmásául állítá föl, úgy hogy a ki őt ismeri, az az atyát is ismeri. -) N em sokat beszélt arról, hogy Isten könyörületes az ember iránt, hogy őket úgy szereti, mint az Atya gyermekeit ; hanem ö megtestesült irgalmasságnak mutatá magát, olyannak, kiben Isten az emberekhez alászállott. Mikor azt mondotta : „Minden nekem adatott menyben és földön“,3) e szó csak tetteinek nyilvánítása vala ; valamerre működék: legott visszanyerék szemök világát a vakok, járának a bénák, feltámadának a halottak ; a hatalom teljéről, melyet mint a természeterők ura e földön gyakorolt, kell vala az embereknek megismerniök, hogy benne valóban a mindenség legfőbb ura és törvényhozója jelent meg. 0 nemcsak bünbánatra inté az embere') Mát. 16,16. — 2) Ján. 12, 45 ; 14, 7—10. — s) Máté 28, 18.
