Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok
JÉZUS ÉS A 8AMAKITA NO. 7 halálból ered a víz- és lelki keresztség ereje, melyhez újjászületés és az általam alapítandó Isten országába való bemenet van kötve. 18. Miután Jézus észrevette volna, hogy a népre való befolyása következtében a farizeusi párt figyelemmel és gyanúval kíséri, elhatározd, hogy Galilaeába vonul, hol nem leend annyira e párt őrszeme s esel vetéseinek kitéve. Útját Samarián át vette, melyet a törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók a samaritánok iránti gyűlöletből Peraeán át elkerülni szoktak. Sichemnél beszédbe eresz- kedék Jézus egy samaritán asszonynyal, melynek folytán egyrészt a zsidó istentisztelet jóságát orősíté az önkényüleg kigondolt samaritán ellenében, másrészt mindkettő mulékonyságára s az ujo- nan alapítandó, helyhez nem kötött istentiszteletre utalt. Ti samaritánok, úgymond az asszonynak, Istent, önhatalmatok-alkotta vagy utánzott áldozatokkal imádjátok, melyek iáitok nézve, kik a látnokokat és a Messiásra utaló folytonos kinyilatkoztatást elvetitek, mi értelemmel sem bírnak, mit sem tartalmaznak. Mi ellenben Ju- daeában, kiktől, a messiási üdv jő, Sión hegyén ünnepeljük a törvényes, jelképes áldozatot. De e Garizim vagy Sión fölötti versengés menten meg fog szűnni ; mert eljött az óra, mikor az igaz imádók Istent nem törvény szerinti jelképes, ezen vagy azon helyhez, vagy templomhoz kötött szertartásokkal, nem a kosok vagy bárányok vérével fogják imádni, hanem oly áldozattal, mely Isten szellemi természetével egyezőleg maga is szellem és igazság leend ; mert ameddig a hivők egysége terjed, ott mindenütt az imádság, imádás, remény és szeretet tisztán szellemi cselekvényével fog az, mint az uj szövetség egyetlen, valóságában eltakart vérontás nélküli áldozata bemutattatni. *) 19. Mit Jézus eddig nem tett meg Jeruzsálemben, Judaea- vagy Galilaeában, megtevé Samariában ; és Sichem lakosait a hitben megerősítendő, életének két napját szenteld nekik. Aggálytalanul tehette ezt oly nép közt, mely nem közlekedők a zsidókkal, hol nem valának leselkedő Írástudók és farizeusok, s hol nem kelle attól tartania, hogy messiási méltóságának elismerése azonnal politikai lázadást fog a római uralom ellen kelteni. 20. Samariából Galilaeába érkezett Jézus,hol most jobban fo- gadák, mint előbb, minthogy a Jeruzsálemből visszatért galilaeaiak, tettei és tanai hirét már terjesztik vala. Nyilvános életének nagy ’) Ján. 4, 1 s köv.