Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok
A TEMPLOMTISZTÍTÁS. 5 alatt, a negyedik evangélista önmagát érti. Amaz legott fivérét, Simont vezeté hozzá, kiben Jézus első tekintetre fölismerte a jellemvonásokat, melyek öt egyháza leendő Sziklájává képesítek; látnokilag tehát a szikla, K é f á s vagy Péter nevet adá neki A galilaeai útban egy negyedik, F ül ö p, lett Jézus által követésre hiva, ki Péter és Andrással együtt Bethsaidába való volt. Iíozzá- jok csakhamar Natánaöl vagy Bertalan csatlakozék, kinek midőn Fülöp jelenné, hogy az üdvözítőt a názárethi ács fiában feltalálták, kétkedve kérdé, kerülhet-e ki oly mostoha hirü városkából valami jó ? Mihelyt azonban Jézus jelét adta, hogy az ő életének egyik fontos mozzanatáról tudomása van, melyről csak Natánaöl vélt tudomással birni, minden kétsége eloszlott. Az üdvözítő egy- szersmint megigéré neki és a többinek, hogy ezentúl még nagyobbakat fognak látni; az ő iskolájában a megnyilt égbe, az isteni végzések mélyébe fognak pillanthatni, tanúi lesznek örökös, mintegy fel- s alászálló angyalok által közvetített Istennel való közlekedésének és a fensőbb erőknek, melyeket mennyei nászajándék gyanánt hozott volt a földre. ') Ez erőknek első jelét a kánai me- nyekzőn adá, melyen anyjával és tanítványaival együtt jelen volt, hol a vizet borrá változtatá. 2) 14. Judaeában való tartózkodása alatt, midőn övéivel a 780-ik év husvétjén Jeruzsálembe utazott oly tettet vitt véghez, melyre minden Zelóta, vagyis a törvény mellett buzgólkodó, vállalkozhatott volna, mely azonban nála egyúttal fensőbb méltósága és messiási hivatása nyilvánításául szolgált : megtisztítá atyja házát, vagyis mint a templom tulajdonosának fia, házi jogával élt, kiűzvén onnan az árusokat és vevőket. 3) Ezzel egyszersmint kijelentette hogy ő azon Ígért Messiás, kit a templomtisztítás reformatori joga megillet. 4) Hogy nem talált ellenállásra, annak oka természetesen nem méltósága- és jogának elismérésében rejlék, hanem azon meglepetésben, melyet rögtöni bátor föllépése előidézett, és még inkább személyisége Sújtó hatalmában ; miként később is, lényének, szavában és tekintetében szokottnál hatalmasban nyilvánuló méltósága lefegyverző és földre terítő az ellene küldött poroszlókat. 5) 15. Jézus e tette árnyak vetett a papságra, mely e garázdaságot ez ideig elémozdítá, s mig a tanítványokat ez az Isten háza ') János 1, 35—51. — 2) János 2, 1 s köv. — ') János 2, 14 s köv. — 4) Maiak. 3, 1—3. — 5) János 7, 46 ; 18, 6.