Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
236 TISZTULÁSI ÁLLAPOT. emberi lélek titkos állapotának ismeretével volt összekötve, ') úgy ez méginkább áll a boldogoknál ; mert — miként szent Pál mondja „amit itt látnokilag megismerünk, csak részleges ismeret,“ ott azonban , hol a fátyol levonatik, hol mindent isteni fényben látunk, „megszünend az részleges lenni.“ 2) János kinyilatkoztatása szerint a vértanúk lelkei, melyek mennyben az oltár alatt vannak, ismerik az egyház állapotát e földön, esedeznek, hogy kiontott vérök meg- boszúltassék, az egyház szenvedései véget érjenek; és azon feleletet nyerik, hogy ennek ideje még nem jött el, 3) hogy társaik számának be kell telnie. 4) 155. Első és főföltétele az Isten szemléletének a teljes tisztaság és ebből eredő hasonlóság Istenhez. „Tudjuk, mondja szent János, hogy Krisztus második eljövetelekor hasonlók leszünk hozzája; mert látni fogjuk őt, a mint vagyon.“ Az Isten szemléletének Ígéretéből János oly nagy tisztaságra következtet, mely csakugyan Istenhez való hasonlatosságnak mondható. Mindaz, folytatja, kinek ily reménysége vagyon őbenne, megszenteli magát, a mint ő is szent.5) És miként az emberre nézve már e földön szentsége és tisztasága, Istenről való ismeretének mérvéül szolgál : úgy az Istennek édeni látása „amint vagyon,“ teljes tisztaságot követel ; mert nincs „egyesülése a világosságnak a sötétséggel,“ 6) „semmi fertőztetett,“ semmi t. i. ami nem ment az átalános emberi fogyatkozástól, be nem megy orságába, 7) és megszentelés nélkül senki sem látja meg az Urat. 8) Ennélfogva a lélekhez sem titkos vagy nyilvános, sem habituális vagy actuális bűnnek nem szabad tapadnia ; valamig csak eg, erkölcsi fogyatkozás, a bűnnek és következményeinek csak maradványa is szennyezi a lelket, nem juthat el valóban Isten boldogító látásához; és ha a tisztulás folyamata nem érte végét ez életben akkora halál és föltámadás közti középállapotban kell folytatódnia „Isten fényit minket arra, mi hasznos az ő megszentelésének elvételére ;“ 9) és „akit szeret az Ur, azt megsanyargatja“10) addig, míg a léleknek e tisztulási eszközre szüksége van. E tísztúlást eszközlő büntetések határozattan az isteni kegyem jeleinek vétetnek; mind- azáltal az embernek a halál által állandósított erkölcsi állapotához képest többé vagy kevésbé fájdalmasaknak kell lenniök, mert még ') X Cor. 14, 25. — 2) 1 Cor. 13, 10. — 3) Jelen. 6, 10. — ) Jelen. 14, 4. — 6) 1 Jo. 3, 2. 3. — 6) 2 Cor. 6, 14. — ’) Jelen. 21, 27. — * *) Zsid, 12, 14. — *) Zsid. 12, 10. — *j Zsid. 12, 15.
