Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
ÁLDOZATA. 227 ban. Ez jövendölés és egyszersmint Ígéret, mely ott közvetlenül össze van kapcsolva ama jövendöléssel, mely keresztelő szent János küldetéséről, és az Uralkodónak templomába jöveteléről szól. ’) 139. Az Ur hegyi beszédében, melyben örök időkre érvényes tanának erkölcsi lényegét összefoglalta, a kiengesztelődésről adott parancs által maga helyezd kilátásba egy oltár és következőleg egy áldozat örök fönmaradását egyházában : -) „Ha azért ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van ellened valamije : hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, és menj előbb megbékélni atyádfiával és akkor eljővén, ajáld föl ajándékodat.“ 0 nem a zsidóknak akart uj parancsot adni, mely a mózesi törvényben nem volt, néhány évig még fönálló áldozatuk bemutatását illetőleg; hanem a jövőt megelőzve, örök törvényt és oktatást akart egyházának adni arról, hogy a keresztény testveid szeretet szükségképen és felbonthatlanul összefügg az isteni szeretet legfényesb tényével : az oltári áldozattal. Amely pillanatban a keresztény az isteni szeretet és irgalom tudatára jön s azt elsajátítja : mindenekelőtt mások irányában is tartozik azt gyakorolni. 140. Midőn az apostolok Krisztust áldozati oldaláról tekintik, abból indúlnak ki, hogy ő személyének az emberiség üdvéért bemutatott áldozatát e világra jöttével kezdé, hogy azt az oltári áldozat elrendelésének s következő napon testi szenvedésének pillanatában folytatá s mintegy összesíté, föltámadása és megdicsőülése által befejezd. A zsidókhoz irt levél alapgondolata az, hogy Krisztus örök dicsőségében, a mennyei szentélyben papi működését folytatja. Krisztus egyszer halt meg, ismét nem halhat meg ; s önfeláldozása mégsem mulékony jelenség, hanem maradandó, örökkétartó. Papsága és áldozata ép oly tartós, mint megtestesülése. O pap mindörökké ; 8) tehát folyton áldozatot mutat be ; saját vérével menvén a mennyei szentélybe, most mindig ott van érettünk, mint főpapunk s áldozatunk Istennél ; 4) az áldozat pedig, melyet bemutatni meg nem szűnik, nem más, mint amaz egyetlen’, mely mindent kiengesztelt, mely „a megszentelteket tökéletesekké tette.“ 5) Mert benne azonos az áldozat és a megváltó eszköz ; áldozatával az egész emberi nemet megváltotta, — az első embertől egész addig, ki a föld szülöttei közt utolsó leend. Ámde az egyes emberekben e mű még nincs végrehajtva; ezek megváltása és megszentelése az egy- * IX, •) Maiak. III, 1—4. — 2) Máté V, 23-24. — 3) Zsid. VII, 3. — 4) Zsid. IX, 12. — 5) Zsid. X, 14.
