Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
KÉZRÁTÉTEL. 22)3 nak, kik távol vannak, do kiket eléhív a mi Urunk Istenünk,“ — igy szólott Peter pünkösd napján. l) A csodaadományok tehát, melyek akkor a Szentlélek közlését hirdették, hasonlóképen csak jelei és zálogai valának azon adománynak, mely később csak a hit által ismertetek meg és méltányoltatok, melyet azonban azon időben ily külső nyilatkozatok nélkül föl nem ismertek, és el nem hittek volna. 134. Azon k é z r á t é t o 1 e k is, mely által bizonyos egyének egyházi szolgálatra szenteltettek, kegyszer jellege volt. Mindkét levelében kétszer emlékezteti Pál Timotheust a kegyelemre, melynek fölszenteltetésekor és ezáltal lett részesévé.* 2) Maga Pál volt az, ki rátevé kezeit ; azonban a presbyterium is velő egyetemben ugyanazt mívelc ; és az apostol inti őt, hogy a kegyelmet, mely ezen kézrátételnél fogva ő benne vagyon, el ne hanyagolja, sőt inkább gerjeszsze föl mindig (imádság és gyakorlat által.) A kézföltétel „prófétálás által“ történt, tehát épen úgy, mint Pál és Barnabás fölszenteltetése, mely ha,sonlóképen látnoki ikle'ttség által történt Antiochiában. Már előbb ugyanazon levélben említést tesz az apostol a jövendölésekről, melyek azelőtt mondattak Timotheus- ról, melyekhez képest neki azon útmutatást adja, hogy ezen őt személyesen illető jóslat tudatától áthatva és bátorítva, jó harcot harcoljon. Tehát a jóslat ajándékával fölruházott hivök egyike vagy néhánya jelelte ki Timotheust, mint ki magasabb egyházi tisztre van hivatva, kinek hivataloskodása áldott leencl ; erre aztán föl- szentelteték. Azonban a kegyelem, a „kegyadomány“ nem állott a Szentlélek azon rendkívüli ajándékaiból, melyeket az első időben kaptak a kereszteltek az általános kézrátételnél ; ehez nem a presbyterium, hanem egyedül az apostol kézrátétele kivántatott volna. Ama csodálatos kegyadományoknak „megújításra és fölélesztésre“ nem vala szükségök. 3) Azon tény volt tehát itt rendkívüli, hogy kiválasztása „prófétálás által,“ azaz a választóknak nagyobb meg- világosításával ment végbe, a fölszentelés pedig, mely annak következtében történők, és mely a kegyelmet úgy közié, hogy megmaradjon és a fölszenteltben lakozzék, volt a cselekmény, mely az állandó egyházi rendtartásnak megfelelt, ez hivatalhoz kötött kegyelem s egyházi hivatásának méltó és áldásos betöltésére irányzott ■*) Csel. 2 ; 39. — -) 1 Timotli. 4 ; 14. — 2 Timotli. 1 ; 0. — 3) ’Ava£u)irjpetv. 2 Tim. 1, 16.
