Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
222 BÉRMÁLÁSI KÉZRÁTÉTEL. Krisztus mint tűz- és Szentlélekkel való keresztelést Ígért meg övéinek.') Kézreátétel által nemcsak a rendkívüli, a csudák körébe tartozó kegyajándékok nyerettok el, hanem az ismeret, hit és megszentelés erői is; nevezetesen a hitvallán ereje és bátorsága is; ezek oly szellemi adományok, melyek általán és minden időben a keresztény község, az egyetemes papság hivatásának betöltésére megkívántainak. A Szentlélek azon közlése, mely által az első liivők kisded csoportja pünkösd napján a lelki adományokban részesült, rendes utón a keresztség után véghez viendő állandó egyházi cselek- vény által vala az uj megtörtökkel közlendő. Vájjon a kézrátételnél részesültek-e rendkívüli kegytudományokban, vagy nem, ez esetleges dolog volt; valamint Krisztustól általán a híveknek kiváltságul Ígért csodajelek, később elmaradtak, a hit kára és a nélkül, hogy azok megszűnése a hit erőtlensége-, vagy hamisságára való következtetésre jogosított volna: úgy a kézrátételnél is elmaradhattak s szükségképen el is maradtak a csoda- s kegyadományok, mig annak lényeges, bensőleg fölvilágosító és erősítő hatása megmaradt. 133. A zsidókhoz irt levél a kézrátételről szóló tant az alap- tanítmányókhoz, a keresztény élet főágazataihoz számítja, melyekből a keresztény élet kezdetét veszi és melyeket a hivő már belép- tekor az egyház küszöbén talál. Ilyenekhez számítja nevezet szerint : a holt cselekedetekért gyakorolt töredelmet, az Istenben való hitet, a keresztséget, a kézrátételt, a halottak föltámadását és az örök ítéletet. Ez ugyanazon kézrátétel, melynek hatását a következő ennek megfelelő versben abba helyezi, hogy az ember a Szentlélek részesévé lett. Ennélfogva itt, a liivek összeségének szánt egyetemes intézményről van szó, mely isteni Ígéreten alapúi és melynek mindig főn kell állania ; mert csak ilyen tartozhatik a keresztény tanítás és élet alaptételeihez. Ugyanarra vonatkozólag mondja szent Pál a keresztényeknek, kikhez ir : hogy meg vannak pecsételve az Ígéret Szentlelkével, s) és annak zsengéit bírják; 3) az ígéret lelkének nevezi öt, amennyiben már az ószövetségben meg volt az embereknek Ígérve éspedig mint általános, fiúk- és leányok-, öregek- és ifjak-, szolgák- és szolgálóknak nyújtandó adomány. 4) „Mert nektek szól az ígéret (a Szentlélek Ígérete) és fiaitoknak és mindazok- 1 1) Csel. 1 : 5. — 2) Epli. 1 ; 13, 14. 5 ; 30. — 3) 8 ;r23. — 4) Isai. 2 v. ö. Csel. 2 ; 17.