Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
A KERESZTSÉG. 221 lett, és a keresztény egész élete csupán kifejtése annak, a mi a kereszténységben gyökeret vert és megkezdődött. Pál nevezetesen nemcsak testet és lelket különböztet meg az emberben, hanem az ember testi részében megkülönbözteti a durva, látható gyurmás testet, az elrejtett, benső, tér nélküli érzékileg észrevehetlen „szel- 1 e m i“ testiségtől ; ez, mely egykoron szintén föl fog támadni, *) egyedül képes és hajlandó Krisztus megdicsöült testével életszerves összeköttetésbe lépni, vele lényegileg egyesülni ; és ez mindjárt a keresztségben történik, úgy hogy a vizbe merítés egyszersmint Krisztus testébe való ültetés, és hogy e két döntő mozzanatot, melyeken ezen test átment, a halált és föltámadást (megdicsőülést) a keresztség által kezdjük vele együtt átélni, a régi Adám bűnös hajlandóságaival abban eltemettetik, vagy vele együtt megfeszíttetik, mialatt Krisztus tiszta és a malaszt gyógyerejétől túláradó teste őt lassankint kiszorítja, megsemmisíti, és a mi egész vallási életünk ezen alapon fölépül. * 2) 131. A keresztség által tehát Krisztus egy uj nemzetség törzsatyja, melynek egyénei a szentség által az ö testének tagjaivá lettek ; s ezek mindegyikében megvan az alap, erő és hajlam a régi bűnös élet kihalásához és az uj élet lassú, de fáradságos kifejlődéséhez s ezzel együtt beléj ők van oltva a jövő testi föltámadás magva. Hogy tehát a keresztség valóban az újjá születés fürdője, 3) a jó lelkiismeretnek Istennel kötött szövetsége, 4) a bünbocsánat és meg- igazúlás intézménye legyen : a szertertáshoz a Szentiéleknek az ember gondolatát és akaratát átváltoztató tevékenysége járul, és az embert arra indítja, hogy a neki tárgyilag adott üdvöt öntudatosan elfogadja ; innen János a lelket, vizet és vért (Krisztus vérének a keresztségben közlött erejét) hármas bizonyságnak nevezi, melyen üdvünk valósága nyugszik. ®) 132. A Szentléleknek valódi és teljes közlése, melyet Krisztus minden híveinek megígért, csak a keresztség fölvétele után különös cselekmény által vala bekövetkezendő. Midőn Fülöp, az evangélista, a megtért samaiítánusokat megkeresztelte, Péter és János apostolok Jeruzsálemből Samariába menőnek, csakis azért, hogy kézrátételük által rájok adják a Szentlelket, hogyannak részeseivé tegyék őket, mit a keresztségben még nem kaptak s mit *) 1 Kor. 6 ; 12 és köv. Eph. 5 ; 30. Rém. 22. — Ejih. 3 ; 16. — 2) Col. 2 ; 12—20. 3 ; 1. — *) Pét. 3 ; 5. — 4) Pét. 3 ; 21. — 5) 1 Ján. 5 ! 6.
