Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok
82 PÁL : VISZONYA jes elismeréssel s tisztelettel beszél róluk, hozzájok csatlakozik és velők tart. Érzi és ki is mondja, hogy azok vele egyenlők és ö velők ; egyenlők a hivatás és küldetés fönségére, de egyenlők egyszersmint a világtól szenvedett megvetésre nézve is. „Isten minket apostolokat legutolsóknak állított ki, mint halálra valókat ; mert csodája lettünk a világnak, az angyaloknak és embereknek.“ * *) Az apostolokat az egyházban első helyre teszi 2), kik szerinte a prófétákkal az egyház alapját képezik. 3) Ok testvérei és férfiak, kik tevékenységök által Krisztusnak dicsősége.“ 4) Magát az apostolok közt legkisebbnek nevezi, jóllehet ő vagy inkább az isteni kegyelem őbenne többet munkál vala. mint azok mindnyájan. 5) Pált nem apostol térítette meg, hanem Krisztus közvetlen kinyilatkoztatása ős hivása ; apostoli méltóságát, küldetését sem nyeré társaitól, hanem magától Krisztustól. Amit ö evangéliumának nevezett, hogy a pogányok a hit által Mózes törvényei megtartása nélkül az egyházban|nem csekélyebbek, remény- és üdvkincsekben nem szegényebbek, mint a zsidókeresztények a törvény megtartása mellett : e tanban, különös isteni közlés folytán, biztos vala. Hivatása és tanítása ilyr biztos tudatában, azon meggyőződésben, hogy Isten és csodaerejéuok bizonysága vele van, olykor a szellemek országában hatalmas uralkodó parancsoló hangján szól; érzi, hogy elég erős és jól fel van készülve, hogy az Isten megismerése ellen emelt védfidakat mind lerontsa; minden emberi gondolatot s törekvést Krisztus’’engedelmessége alá hajtson ; minden engedetlenséget megbüntessen. 6) 142. A többi apostol bizonyára teljes tudatával birt Pál fölötti előnyének. Maga Jézus boldogoknak mondta Őket, hogy lát- haták, amit látnak vala ; 7) ő maga mint nagy jót rajzolja az emberfia napjainak élvezetét, mely nekik osztályrészül jutott; előre megjövendölte, hogy később szorongattatásukban sóvárogva kívánják látni egy napját az emberfiának.8) Mennyire kéjéig János még agg-korában is azon tudat édességében, hogy azt látta szemeivel és illette kezeivel, kifkezdettől fogva létezik ! 9) Azonban mindkét résznek eme tudata nem vezetett szakadásra. Hogy Péter Pállal a müködéstér megosztása fölött megegyezett, annak oka ab') 1. Kor. 4, 9. — ■) Eph. 4, 11. — *) U. o. 2, 20. — ') 2. Kor. 8, 23. — *) 1. Kor. 15, 9. — “) 2. Kor. 10, 4 6. - 7) Luk. 10, 23 s köv. — •) Luk. 17 22. ~ 9) 1. Ján. 1, 1-4.