Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)

Második eléadás. A hasonlító nyelvészetről. II. Szakasz

71

éjjeli lámpájánál, s nem engedett neki időt, mint egykor Arcbi- medesnek a gyilkos, föladatát bevégezni1) — a nyelv és szó bölcsé- szetében a nyelvet, mint az ember kiváló ajándékát tekinti s következőleg mint eredetében egyetlent. Nem tehetem, hogy ne említsem föl egy helyét:

„Jelen érzékeink és szerveinkkel semmi esetre sem volnánk képesek, valamely még csak távolról is gyanítható fogalmat alkotni az első ember nyelvéről, épen oly kevéssé mint a beszédről, melynek segélyével az örök szellemek a tágas égürben gondolataikat a világosság szárnyain egymással közvetlenül közlék, vagy pedig azon, egy teremtett lény által sem utánozható szavakról, melyek az istenség megközelítlietlen belsejében önmaga által kimondatnak ; hol egy mélységa másiknak, mint ezt a szent énekben találjuk, a végeden szeretet és örök dicsőség egész teljét felelve kiáltja. Hogyha azonban ezen fölérhetlen magasságról ismét magunkba s az első emberhez, miként ő valóban volt, leszállónk, akkor azon gyermekiesen egyszerű elbeszélés amakönyvben, első okmányunkban, az emberi nemről, hogy miként tanítá Isten beszédre az embereket, ha pusztán ezen gyermekien egyszerű értelemnél megállapodunk, a természetes emberi érzelemnek tulajdonképen nem mond ellent. Mert miként történhetnék ez, vagy miként tehetne ránk ily benyomást, ha azon viszony akként állíttatilc elénk s egészen úgy tekintetik, mintha valamely anya csak most tanítaná gyermekét a beszéd első elemeire ? De mégis ezen egyszerű gyormekies jelentmé- nyen kívül, mint mindenütt a mindkét oldalon beirt könyvben, még más sokkal mélyebb értemény is rejlik. A dolognak vagy élőlénynek neve, miként ez Istenben neveztetik és öröktől fogva jelöltetik, magában foglalja egyszersmind benső lényének összegét, léteiének kulcsát, a léte vagy nemléte fölötti hatalmat és elhatározást; mint ez a szent nyelvben oly gyakran eléfordul, s főleg, mert a szónak fogalmával gyakran oly szent és magasztos jelentmény van összekötve. Ezen mélyebb jelentmény és értemény szerént, ilynemű elbeszélés tehát, mint már fönebb érintém, azt jelenti és tanúsítja, hogy az Istentől az embernek közvetlenül adományozott, vele köz- lött, reá átruházott szóval, sőt épen ez által, ugyanaz egyszersmind *)

*) „Philosophische Vorlesungen, insbesondere über Philosophie der Spra" che und des Wortes-“ Bées 1830. A szerző, ép midőn a tizedik fölolvasást irá, hányt el ; kéziratának utólsó szava de volt.