de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet
48 mint első is volt, ki erről tanúságot tőn az egész nép előtt ; első, midőn az apostolok számát be keile tölteni; első, ki a hitet csodával erősité ; első a zsidók megtérítésében ; első a pogányok befogadásában ; mindenütt első. De én nem mondhatok el mindent ; elsősége megállapítására minden közreműködik ; igen, minden, egész a hibákig, melyeket elkövetett. — A többeknek adott hatalom épen az által, hogy megosztatik, megszorittatik ; inig az egynek mindnyája fölött és kivétel nélkül adott magában tartalmazza teljességét. — Ugyané hatalmat mindnyáján megkapják, de nem hasonló mérvben, s nem is hasonló kiterjedésben. Jézus-Krisztus az elsőnél kezdé meg, és ez elsőben fejlesztő ki egészen — a végből, hogy megismerjük — miszerént az először egynek személyében megállapított egyházi tekintély csupán azon föltét alatt terjeszkedik ki, hogy egysége alapjára mindig visszavehető legyen, és hogy mindazok, kik azt gyakorolandják, köteleztetnek magukat ugyanazon székhez elválaszthatlanul egyesítve tartani. ')“ Dörgő szavával aztán igy folytatja : „Ez azon szék, melyet az atyák oly igen dicsőítettek, melyben mintegy versenyből magasztalták az apostoli szék elsőségét, a főrangot, az egység forrását, és Péter helyén a papi szék kiváló fokát; az anya-szent-egyházat, mely a többi egyház vezetését kezeli; a püspökség- fejét, honnan a kormányzat sugárzik; a főszéket, egyedüli széket, melyben kiki az egységet 1 á t j a.“ E szavakban sz. Optatot, sz. Ágostont, sz. Cypriant, sz. Irént, sz. Prospert, sz. Avitot, sz. Theodozetot, a chalcedoni és más zsinatokat ; Afrikát, Galliát, Görögországot, Ázsiát, az egyesült keletet és nyugotot halljátok. Minthogy Isten végzése volt szakadások és eretnekségek keletkezését megengedni, egy szervezet sem vala oly erős, hogy magát fentartsa, sem oly hatalmas, hogy azokat elnyomja. E szervezetnél fogva erős minden az egyházban, mert benne minden isteni, minden egyesült ; és minthogy mindegyik 2 2) Sermon sur l’unité, 1-re partie.